Tagad
Tagad A szó fogalmi körébe az eltitkolástól a megtagadásig sok minden tartozik. A B-i nyelvek szóhasználata is igen változatos. A gondolatot kifejező vagy körülíró szavak közül említhetjük a h. káhas és a g. arneomai igét.
A h. szóval fejezi ki az Ige Sára tagadását (1Móz 18,15), aki az Izsák születéséről szóló üzeneten nevetett, ám amikor felismerte, hogy a hírt hozó idegenek Isten követei, rémületében letagadta a nevetését. A félelem itt úgy mutatkozik, mint a tagadást kiváltó első ok. A másik okot a 3Móz 5,21.22 tárja elénk, ahol a talált, a valakire rábízott, vagy valakitől elrabolt holmi letagadásában már nemcsak a félelem jelentkezik mozgatóerőként, hanem a kapzsiság is, méghozzá hűtlenséggel, erőszakkal és hazugsággal keveredve, egyben utalással arra a veszélyre, amit az emberi környezetre jelent mindez. A szó fordításai között szerepel a hazudik (3Móz 19,11; Hós 4,2 stb.), s hízeleg (Zsolt 18,45; 66,3), és pl. a szövetség áthágása (Józs 7,11) és a megtagadás (Józs 24,27).
Az ÚSZ-ben szereplő g. ige leggyakrabban arra a kísértésre és magatartásra mutat, amelyet a Krisztus megvallásában vagy tagadásában tanúsít az ember. A félelem és az érdek itt is a háttérben állanak. Van, aki a cselekedeteivel tagadja Istent (Tit 1,16), van, aki a szavával is (1Jn 4,3). Aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus, azt János hazugnak nevezi (1Jn 2,22.23). Aki pedig testi eljövetelét nem vallja, azaz nem ismeri el, az hitető az apostol szerint (2Jn 7). Az is tagad tehát, aki nem vall. Nem tagadott Keresztelő János, amikor megmondta, hogy nem ő a Krisztus és nem ő »a próféta« (Jn 1,20-21). Mózes tiltakozása, amely szerint nem akarta, hogy a fáraó leánya fiának mondják, tulajdonképpen tagadása a róla kerengő beszédnek (Zsid 11,24). A tagadni szó tehát a vallani ige ellenpárja és sokkal többet jelent, mint egyszerűen nemet mondani.
DJ
