Tell-el-Amarna
Tell-el-Amarna Félkör alakú terület a Nílus K-i partján Felső-Egyiptomban. Ny-ról a folyó, a többi oldalról hegyek határolják. Itt állott Ahet-Aton, IV. Amenhotep (Ehnaton) fáraó fővárosa.
A Kr. e.-i 15. szd. folyamán erélyes és tehetséges fáraók megnövelték Egyiptom területét. D-en Núbiáig, E-on Szíria belsejéig terjesztették ki hatalmukat, ahol a Hettita Birodalommal és Mitannival érintkeztek. Az utóbbi ellen hadjáratokat is folytattak, amivel újabb területet nem szereztek, de biztosították itteni határaik állandóságát.
III. Amenhotep (1402-1364) idején ennek gyümölcsét élvezték. Béke volt, a hatalmas terület adójából, meg a kereskedelemből jólét áradt Egyiptomra.
A belső folyamatok kerültek előtérbe. A thébai Amon papság rendkívül megerősödött mint szellemi és gazdasági hatalom. Ugyanakkor a nép között más irányba mutató vallási folyamatok indultak meg, melyek között felbukkant Aton napisten kultuszának hangsúlyozása is.
IV. Amenhotep fáraó (1364-1347) gyökeres reformokat hajtott végre, melyekről a mai napig sem sikerült megállapítani, hogy döntő indítéka a politikai szándék - az Amon papság túlzott hatalmának megtörése - vagy a fáraó vallásos alkata volt-e. Valószínűleg a kettő keveredése. Uralmának rögtön az első éveiben Aton napistent tette meg az ország főistenévé, maga fölvette az Ehnaton nevet, Ahet-Aton néven várost épített és mihelyt elkészült, ide tette át Thébából a székhelyét.
A változtatás gyökeres volt. Az emlékművekről kivakarták Amon nevét, beleértve azokat a személyneveket is, melyeknek egyik eleme az isten neve. Nem kímélték apja, sőt a saját eredeti nevét sem. A fáraó csak Atont volt hajlandó imádni. Előszeretettel ábrázoltatta magát a napkorong imádása közben. A nap sugarai kezekben végződnek, melyek az élet hieroglif jelét nyújtják a királyi pár felé. Híres naphimnusza, valószínűleg saját alkotása, univerzális jelleget mutat. A 104. zsoltár annyira hasonlít rá, hogy irodalmi (de nem teológiai) függőségről lehet beszélni. Vitás, hogy beszélhetünk-e MONOTEIZMUSróI, vagy inkább csak henoteizmusról.
Átalakul a művészet is. A fáraót és családját csúnyának ábrázolják, gyakran bensőséges jeleneteken, szemben az addigi művészet merev, méltóságos idealizáltságával. Megjelenik a perspektíva első bátortalan ábrázolása. Mindez bizonyítja, hogy az egyiptomi művészet nem valamiféle ügyetlenségből volt olyan, amilyen, hanem a mögötte levő szellemiség kötelezte a művészetet a merev ábrázolásra. Ehnaton kísérletének elfojtásával azonnal eltűnnek a művészetből az újítások.
Ehnaton kicserélte a hivatalnoki kart. A korábbiak felirataikban dicsekedtek származásukkal. Ez most eltűnik. Ha szóba kerül, elmondják, hogy alacsony származásúak, akiket a fáraó emelt magas pozícióba.
A változás nem volt mélyrehajtó. A nép tudatát nem lehetett átformálni. A régi vezetők, Amon papok megtartották hatalmukat, tekintélyük nagy részét. A főváros szigetet alkotott, ahol egy aránylag kis csoport lelkesedett.
A változás rövid életű volt. Ehnaton halála után azonnal felülkerekedik a régi. Utóda, a 9 éves Tutenhaton kénytelen a nevét Tutenhamonra változtatni (1347-1339). A főváros Memfiszbe kerül. A régi istenek kultuszát helyreállítják.
A Tell-el-Amarnában talált művészi alkotások közül leghíresebb a gyönyörű Nofertiti-fej. Ő volt Ehnaton felesége.
A megelőző korszak gazdagságára jellemző, milyen tömeg kincset helyeztek el a fiatalon elhunyt, jelentéktelen Tutenhamon sírjában. Ez az egyetlen ránk maradt fáraósír, amelyet nem raboltak ki már az ókorban. Jelentősen gyarapította ismereteinket Egyiptom művészetéről.
Fölvetődött, nem ebből a királyi udvarból származik-e Mózes monoteizmusa. Több okból nem valószínű.
a) Jelenlegi tudásunk szerint Mózes a következő szd.-ban élt.
b) Ehnaton reformja elszigetelt jelenség maradt Egyiptom történetén belül. Alig van látható előzménye, nem tudunk utóhatásáról.
c) Aton kultusza természetvallás volt, minden szellemisége mellett napimádat. Izráel népe az eseményeket irányító, vezető, szabadító mivoltában ismerte meg Istent.
d) Etikájuk szigorúan tiltotta azt, ami Ehnaton udvarában természetes volt, a közeli rokonok házasságát.
Egészen más megközelítésben van Tell-el-Amarnának jelentősége a mózesi korra nézve. A kutatók jó része - még olyanok is, akik a B-t kijelentésforrásnak tekintik - kétségbe vonják annak lehetőségét, hogy ilyen korai időben kialakulhatott a monoteizmus Izráel körében. Megállapításuk szerint ez csak hosszabb fejlődés után, későbbi időben volt lehetséges. Véleményük: Az emberiség szellemi fejlődése, a körülmények, az idő nem valószínűsíti, hogy egy nomád nép már ekkor a vallástörténeti fejlődés ilyen magas fokát érte volna el.
Ha szűk körben is, ha csak egy »vallásos zseni« elvetélt erőlködése révén is, rövid időre, de erőteljesen jelentkezett a monoteizmus, már a mózesi kort megelőzően. Ehnaton kísérlete óta nem lehet a fokozatos fejlődés hipotézisével érvelni, mint a vallástörténet egyetlen lehetőségével. Az pedig, hogy egy »vallásos zseni« kis nép körében nem születhet, csak nagy népek képesek nagy szellemi teljesítményekre, teljesen alaptalan állítás. Sőt: Egy kis nép nagy vezetője sokkal inkább meg tudja győzni egész népét, mint egy fáraó, akinek hatalmas apparátus érdekeivel, tömegek hagyományaival, beidegzettségével kell megküzdenie.
A B-kutatás szempontjából még jelentősebb III. és IV. Amenhotep (az utóbbi Ehnaton) irattárának fölfedezése, az ún. AMARNA-LEVELEK. Ezek ékírásos agyagtáblák, közülük több mint 350 a két fáraóhoz írt diplomáciai levél, ill. néhány a fáraó levelének másolata. A kor nagyhatalmai: Egyiptom, Mitanni, a Hettita Birodalom (e kettő Szíria térségében határos Egyiptommal), Asszíria, Babilon. E hatalmak egyidejű gyengülése idején történik az izráelita honfoglalás.
Az írók : a környező államok uralkodói (kisebb részben), Egyiptom vazallusai Kánaán-Fönícia területéről, egyiptomi helytartók ugyanonnan. Jellemző, hogy a diplomáciai levelezés nyelve főleg akkád, noha sem a címzettnek, sem az íróknak nem ez volt az anyanyelve.
Megismerhetők belőlük a honfoglalás előtti Kánaán viszonyai. Erre nézve ld. AMARNA-LEVELEK.
CP
