Teremt
Teremt Isten teremtő munkájára vonatkozó kifejezés. Az ÓSZ-ben a q-n-h, j-c-r, '-sz-h és b-r-c jelöli ezt a tevékenységet, valamint az antik világképpel összefüggésben lévő képes kifejezések. Az ÚSZ-ben a ktizó és a poieo igék használatosak.
Isten teremtő munkájáról a fogság előtti iratokban ritkán esik szó. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a teremtéssel kapcsolatos képzetek ismeretlenek lettek volna Izráelben, hanem azt, hogy a fogság előtti próféták e képzeteket nemigen alkalmazták igehirdetésükben. A fogság előtti időben Jer-nál jelentkeznek a legvilágosabban az Isten teremtő munkájára vonatkozó kijelentések. Jer 5,22-24-ben azt mondja Isten: »Én szabtam határt homokból a tengernek«. Jer 31,35kk Istennek arról az örök rendjéről szól, hogy a Nap világosságot ad a nappalnak. Az embert Isten teremtette, amint erről beszámol a Jahvista és a Papi irat teremtéstörténete (1Móz 1,26kk 2,4bkk; 6,6k; 7,4).
A fogság előtti időben talán azért esik ritkán szó Isten teremtő munkájáról, mert az ÓSZ Isten teremtő hatalmát inkább a történelemben kívánja bemutatni. Tehát nem arról van szó, hogy a világ teremtője lett Izráel Istene, hanem éppen fordítva: az Izráelt Egyiptomból kiszabadító Isten egyúttal a világteremtő Isten is. Jahve Izráel hitében kezdettől fogva olyan személyes, teremtő Isten, aki semmilyen más istenséget nem tűr meg maga mellett. Céltudatosan cselekszik, előre meghirdeti azt, amit tenni fog (Ézs 22,11; 37,26; 2Kir 19,25). Szuverenitását és egyedülvalóságát Jer 18,1-6 az agyag és a fazekas képével mutatja be.
Az első nyilvánvaló és átfogó értelmű kijelentés Isten teremtő munkájával kapcsolatosan Jer 27,5-ben olvasható: »Én alkottam nagy erővel és kinyújtott karral a földet meg a földön élő embereket és állatokat, és annak adom, akinek én jónak látom«. Ez az első hely, amely Isten abszolút hatalmát a történelemben az ő teremtő munkájára vezeti vissza. A történelem alakítása tehát teremtési folyamat, amire az is utal, hogy ugyanazokat a kifejezéseket használja az ÓSZ, mint a világ és az ember teremtésével kapcsolatban. Így jelöli az '-sz-h és a j-c-r Isten formáló, alakító munkáját a történelemben (Ézs 22,11; 29,16k; Jer 18,11; Hab 1,5). Isten Izráelt a történelemben véghezvitt szabadításaival »formálta« a maga népévé (Ézs 27,11; 43,7.15.21; 44,2.21.24; 45,11; 49,5).
Mindez mutatja, hogy az Isten teremtő munkájára vonatkozó kijelentések Izráel hitében csak későn jelentkeznek, mégpedig egy olyan korban, amikor e hitnek nagy próbatételeket kellett kiállnia a babiloni fogság idején. Ekkor építi ki a Papi irat (1Móz 1,1-2,4a) a babiloni teremtés-mítoszokkal szemben a maga teológiai álláspontját, amelyet azután Izráel rendíthetetlen hitbizonyossággal mindvégig megtartott. Deutero-Ézsaiás teológiájában fogalmazódik meg legtisztábban Isten teremtő munkája (Ézs 40,26.28; 45,18 stb.). A fogalmi készletet a kultuszi himnuszok nyelvéből merítette (vö. Zsolt 89,13.48; 104,30; 148,5).
A b-r-c igegyök a papi nyelv teológiai szakkifejezése. Mindig Izráel Istenének teremtő munkájára vonatkozik, tehát emberrel vagy idegen istenekkel kapcsolatban soha nem használja az ÓSZ. Ez a sajátos szóhasználat azt jelenti, hogy Isten teremtő munkája semmiféle emberi munkával nem azonosítható, meghaladja az emberi képzelőerőt, analógia nélküli. A b-r-c tehát soha nem mond semmit Isten teremtő munkájának mikéntjéről.
Istennel kapcsolatosan a következő összefüggésekben fordul elő a kifejezés: a) menny és föld teremtése (1Móz 1,1; 2,4; Ézs 42,5; 45,18; 65,17; vö. Zsolt 89,13; 148,5); b) az ember teremtése (1Móz 1,27; 5,1k; 6,7; 5Móz 4,32; Ézs 43,7; 45,12; Ez 28,13.15; Mal 2,10; Préd 12,1); c) Izráel »megteremtése« (Ézs 43,1.15; Zsolt 102,19; vö. Ez 21,35); d) valami újnak, csodálatosnak a megteremtése (2Móz 34,10; 4Móz 16,30; Ézs 48,6k; 65,17; Jer 31,22; vö. Ézs 41,20; 45,8; Zsolt 51,12; 104,30). Ezeken a helyeken nem az a lényeges, hogy Isten a semmiből hozná létre (creatio ex nihilo) teremtményeit, hanem az, hogy szuverén, fáradság nélküli módon teremt valami újat, ami addig még nem volt. Ezért mondja a Zsolt 104,30, az 1Móz 2-re utalva: »kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek«. A Préd 12,1 mindezt az ember teremtésére vonatkoztatja: »gondolj Teremtődre ifjúságod idején«. Az »újjáteremtett nép« az Urat dicséri (Zsolt 102,19). Ugyanez az értelme a »teremteni« igének a Zsolt 51,12-ben.
Deutero-Ézsaiás nem csak a valamikori és mostani teremtő munkákra utal (Ézs 40,26.28; 42,5; 45,12.18), hanem Isten jövendőbeli tetteire is (41,20; 45,8; vö. 65,17k; Jer 31,22). Az új üdvösség olyan, mint a teremtés.
Az ÚSZ-ben is találhatók kijelentések arról, hogy Isten a világot és a benne lévő dolgokat megteremtette. Több ízben is említik a világ teremtésének kezdetét (Mt 19,4.8; 24; Mk 10,6; 13,19; Lk 11,50; Jn 8,44; Róm 1,20; 2Thessz 2,13; Zsid 1,10; 1Pt 1,20; Jel 13,8), mivel Isten teremtő munkája a világ teremtésének kezdetét hangsúlyozza. Nem az a lényeges tehát, hogy miből és hogyan teremtette Isten (Róm 4,17; 2Kor 4,6), hanem az, hogy »mindeneket« Isten teremtett (ApCsel 4,24; 14,15; 17,24; Ef 3,9; Kol 1,16; Jel 4,11 ; 10,6). Istennek ez a munkája imádatra készteti a teremtményeket (Mt 11,25k; Róm 11,36; 1Kor 8,6; Jel 4,8kk). Az ember mint Isten teremtménye 1Kor 15,45 szerint pszüché zósza. Ez azt jelenti, hogy Teremtőjével szemben semmilyen igénnyel nem léphet fel.
Jézus teremtő hatalmát az ún. »természeti« csodákban mutatja meg. Az ötezer ember megvendégelése, a tengeren való járás és a tenger lecsendesítése stb. szinte provokálja az embereket, hogy megkérdezzék: »ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki« (Mk 4,41). Az ördögök kiűzésekor, a betegek meggyógyításakor, a halottak feltámasztásakor teremtő hatalmát az ember javára fordítja. Krisztus által az ember Istenhez fűződő viszonya megváltozhat, megújul. Ezért érthető, hogy a feltámadott Úrról szóló hitvallások Krisztust az Isten jobbján látják, mint a teremtés közbenjáróját (Jn l,1kk; 1Kor 8,6; Kol 1,16; Zsid 1,2.10).
Az új teremtés akkor lesz nyilvánvalóvá, amikor ez az ég és ez a föld elmúlik és Isten új eget és új földet teremt, amelyben nem lesz halál és mulandóság (Jel 21,1kk). Akkor Jézus mint »megelevenítő« Lélek jelenti ki magát a teremtett világ egészén belül (1Kor 15,45).
VG
