Test
Test A B-i antropológia egyik fontos fogalma, amely az ember és az állatok szemmel látható, kézzel megtapintható, érzékelhető, szükségszerű létmódját jelöli. H. bászár, sö'ér; nefes; g. szarksz, szóma. Mivel a fogalomhoz sok téves képzet kapcsolódik (pl. test és lélek ellentéte), fontos a fogalmi tisztázás elvégzése.
I. Az ÓSZ-ben a bászár jelentése rendkívül sokrétű. Jelentheti az embert és az állatot egyaránt alkotó szubsztanciális részt, a test-húst. Így említi az 1Móz 2,21 és a Jób 2,5 a csontozatot (cecem) a test belső vázaként, amelyhez hozzátapad az emberi hús, mint látható, külső rész. A kettő együtt az emberi test. A JSir 3,4 az emberi test három (hús, csont, bőr), a Jób 10,11 négy alkotórészét sorolja fel (bőr, hús, csont, inak). Ezekbe leheli Isten a megelevenítő életlehelletet (Ez 37,5-10). Mindez nem jelent dikhotómiát vagy trikhotómiát, mivel az ÓSZ emberszemlélete monista, azaz az embert egységes egésznek tekinti. Az emberi testet nem öszszetételében vagy formájában vizsgálja, hanem mozgásában szemléli. Klasszikus helye ennek az 1Móz 2,7, amely szerint az ember nefes hajjá (élő lény, élő szervezet, egész).
A bászár jelölheti az egész emberi testet a maga látható mivoltában (erre utalhat eredeti jelentése: »bőr«). 4Móz 8,7 előírása szerint a lévitáknak egész testüket le kell borotválni. A 3Móz 19,28 int: az izráeliek ne vagdalják be testüket halottért. Az 1Kir 21,27 szerint Aháb király zsákruhát öltött mezítelen testére. A Péld 4,22 tanítása szerint a bölcsesség szava úgy hat, mint orvosság a testre (id. még: 1Móz 2,23; 3Móz 13,13; 1Kir 21,27; 2Kir 6,30; Jób 6,12; 7,5; 33,21; Zsolt 38,4; 109,24; 119,120; Péld 4,22; Dán 1,15).
Az egész emberre használva a bászár gyakran szinonimája a nefesnek, ill. együtt említődnek. A nefesnek ui. az individuumon kívül nincs önálló élete (pl. a Seól lakóit soha nem nevezik nefesnek), és így az egész embert mint személyt jelöli. A nefes erős testhez kötöttsége kizárja a kettő ellentétbe állítását. Ezért lehetséges, hogy a bászár, a nefeshez hasonlóan, alkalmanként jelölheti az egész embert. A nefesben azonban erősebb az individuális szempont (pl. kól-nefes - elhatárolható, megszámlálható egyedek összessége), míg a bászár jobban kifejezi a teljességet, az összetartozást. A kól-bászár (»minden test«) kifejezés pl. egybefoglal minden élőlényt: a) Izráel és más népek együtt, vagyis az egész emberiség (5Móz 5,26; Zsolt 65,3; 145,21), de Izráelt önmagában soha nem jelöli; b) ember és az állatvilág együtt, vagyis minden élőlény, amely testben él a földön (1Móz 6,17; 9,16k; Jób 34,15). Így mondhatja az 1Móz 2,24 férfi és nő egymás iránti ragaszkodásáról: »lesznek egy testté«. Jelölheti a vér szerinti rokonságot, a »test-vért« (1Móz 29,14; 37,27; Bír 9,2; 2Sám 5,1; Neh 5,5), de ezen túl mindenkit, aki az emberi fajhoz tartozik (Ézs 40,5k; 49,26; 58,7).
Amikor a bászár az egész emberre használatos, akkor az embert a maga gyengeségében, esendő, mulandó állapotában jelenti (pl. Zsolt 56,5). Az ember »test«, és ezért el kell múlnia, mint a mező füvének (Ézs 40,6). Ha az ember élete a testre korlátozódik, akkor napjai csak egyre kevesebbek lesznek (1Móz 6,3). Ezért átkozott az, aki az emberben bízik és testi erőre támaszkodik (Jer 17,5.7; vö. 2Krón 32,8). A »test« rászorul az Isten erejére, életlehelletére. Ha Isten ezt megvonná, akkor »kimúlna minden test« (Jób 35,14k; vö. 1Móz 6,3; Zsolt 78,38k). Az ÓSZ az életet állandó veszélyeztetettségben látja. A test a maga egyensúlyát minden élet forrásával, az Istennel való kapcsolatában találja meg. Ha Isten megvonná »lelkét« (az életlehelletet), az élőlények megszűnnének élni (Zsolt 104,29). Ebből következik, hogy a hatalmas Isten (aki Lélek) és az esendő ember (aki »test«) között qualitatív különbség van (Ézs 31,3). A saját sorsát nem értő Jób csodálkozva kérdi Istentől: »testi szemeid vannak?« - de tudja, hogy ez nem lehetséges. A nefes esetében néhányszor előfordulhat ugyan, hogy a kifejezés Istennel áll kapcsolatban, a bászár esetében soha: Isten ellentéte a há.szárnak, ő rúah. A szent Isten előtt az ember nem csak erőtelen, hanem bűnre hajló is: még Isten hangja előtt sem állhat meg (5Móz 5,26; Zsolt 65,3k). Csupán Ezékiel említi egy ízben pozitívan a testet, amikor arról szól, hogy Isten Izráel fiainak testéből eltávolítja a kőszívet és hússzívet ad beléjük (Ez 11,19; 36,26).
Mindez mutatja, hogy az ÓSZ-től idegen a test-lélek dualizmus. Ez a feltételezés megtagadná az ÓSZ-i antropológia alapjait. Amíg a test az Isten Lelke által életre keltett organizmus, addig vágyakozik Teremtője után és magasztalja őt (Zsolt 145,21). Test (bászár) és lélek (rúah) ellentéte megtalálható ugyan alkalmanként az ÓSZ-ben (1Móz 6,1-8; Ézs 31,3), ez azonban nem két princípium, hanem az erőtelen ember és a hatalmas Isten közötti ellentét. Isten azonban, aki a mulandó anyagból teremtette az embert, egyúttal mindent megtesz azért, hogy hatalmából valamit átruházzon az emberre is. Test és lélek között akkor keletkezik igazából ellentét, amikor a test elfelejti, hogy Istenben, a Lélekben kell bíznia, és nem önmagában (2Krón 32,8; Jer 17,5kk).
Majd az eszkhatológiai kor győz le minden feszültséget, de természetesen nem abban az értelemben, hogy az ember alapvető természete megváltoznék, és a testet a Lélek pótolná. Az ember nem válik szellemi lénnyé. Mivel a Lélek az emberben az az elem, amely legközelebb áll Istenhez (ti. Istenben is megtalálható), ezért a Lélek az Isten és az ember közötti kapcsolatban fontos szerepet játszik. Így hirdeti meg Jóel próféta, hogy Isten kitölti majd Lelkét minden »testre«, azaz emberre az eszkhatológiai korban (Jóel 3,1). Ekkor majd a Lélek veszi át az irányító szerepet és az emberi testnek új irányultságot ad.
II. Az ÚSZ az ÓSZ-i szemléletmódot folytatja, amikor az embert nem alkotórészeire bontva, hanem az Istenhez való viszonyában szemléli. Az ember testisége teremtményi mivoltában gyökerezik. Elsősorban az ember Isten előtti helyzetére utal, és nem arra, hogy milyen alkotórészekből áll. Az ember nem osztható fel isteni (lélek) és földi (test) részre. Az egyetlen szétválasztás csak Isten és ember, ill. menny és föld között lehetséges.
Mt 16,17-ben a »test és vér« kifejezés nem az ember alkotórészeit jelenti, hanem az Isten előtti korlátait mutatja. Nem az ember halandóságáról van tehát szó, hanem arról, hogy önmagában képtelen Istent megismerni. Mk 14,38 utalhat talán még leginkább egyfajta antropológiai dualizmusra. De itt is az ellentét nem az emberi lehetőség, hanem az Isten tette. Lk 24,39-ben lévő »hús és csont« kifejezés jelöli igazából a földi ember alkotórészeit, és egyúttal kifejezi a testi és a nem-testi világ közötti ellentétet. Mind a kettővel számolni kell, ez azonban nem az ember minősítése, hiszen a test nélküli állapotba való átmenetel még nem jelentené az üdvösséget. Az ApCsel 2,31 Jézus »elmúlást nem látott testére« vonatkozó kifejezése, az ÓSZ-hez hasonlóan az egész embert jelöli.
Pál apostol a szarksz és a szóma fogalmát semleges értelemben is használja, mivel számára a testiség az ember teremtett mivoltát jelenti. A testén viseli a Krisztus evangéliumának hirdetéséért kapott sebhelyeket (Gal 6,17). A betegségeket a »testi erőtlenség« (Gal 4,13), ill. a testbe adatott tövis« (2Kor 12,7) kifejezésekkel jelöli. Az 1Kor 7,28 tud a »test gyötrelméről«, míg az 1Kor 15,38-40 felsorolja a test különböző fajtáit (ember, állat, madarak, halak). Genealógiai értelemben a szarksz az Izráelhez való tartozást is jelölheti (Róm 4,1; 9,3; 11,14; Gal 4,23.29).
Már bizonyos minősítést jelent az, amikor az apostol szerint a »test és vér« az Isten országából kizáró tényező (1Kor 15,50; Gal 1,16). Többször is említi a »testben való életet« (Gal 2,20; 2Kor 10,3; Fil 1,22.24; Filem 16), amivel az ember létmódját akarja kifejezni. Amikor azt mondja, hogy Krisztust »test szerint« (2Kor 5,16) nem ismeri, ezzel azt akarja mondani, hogy Krisztus tárgyszerűen nem földi ittlétéből, hanem keresztjéből és feltámadásából ismerhető meg.
Az önmagából élő és önmagában bízó embert az apostol a testiség területére sorolja. A korinthusiak »testiek«, Krisztusban kiskorú gyermekek, akik emberi módon, tehát még mindig test szerint élnek (1Kor 3,1.3). A külsőségek fontosak számukra, és nem Isten mindent meghatározó valósága. Ezzel szemben Pál apostol is testben él, de nem test szerint (2Kor 10,3). A testi embert az önelégedettség jellemzi, aki saját képességeiben bízik és saját ismereteit teszi meg a valóság mértékévé. Közben nem veszi észre, hogy a bűn mindent meghatározó hatalmának van kiszolgáltatva (Róm 6,6). A test szerinti élet tehát nem Istenhez folyamodik, hanem földi-mulandó dolgokhoz tapad. A hit nélküli ember helyzetét a Róm 7,14b jellemzi: »Testi vagyok, ki vagyok szolgáltatva a bűnnek« (Róm 7,24). A test itt már az Istentől elszakadt és Isten ellen lázadó élet (vö. Róm 7, 5).
A bűn és halál hatalmából az ember önerejéből nem tud megszabadulni. Erre egyedül Isten képes, aki a megszabadított életet a Lélek erőterébe helyezi át (Róm 8,9k). Ez a megszabadítás alapvetően a Krisztus által történik, akit Isten »a bűnös testhez hasonló formában« küldte el. Jézus azt a létmódot öltötte magára, amelyben a bűn uralma alatt élő ember is él. Krisztus halála és feltámadása a bűnt éppen ott hatástalanította, ahol addig hatékony volt: a testben. Isten a bűnt a saját területén győzte le, amikor elküldte azt, aki bűn nélküli (2Kor 5,21). A hívő ezért a test területéről kiszakadt és a Lélek erőterében áll (Róm 8,5-8). Itt a szarksz és a pneuma, mint egymást kizáró hatalmak állanak egymással szemben, és az embert mindkettő a maga szolgálatába akarja állítani (Róm 8,5). Sem közvetítés, sem pedig természetes átmenet nem képzelhető el a két szféra között, hiszen az egyik célja a halál, a másiké az élet (Róm 8,13). Mivel a hívőben már az Isten, ill. Krisztus Lelke van, ezért ugyan még testben él, de már nem test szerint (Róm 8,9). Megszűnt istenellenes létmódja, és nem a test cselekedeteit végzi, hanem a Lélek gyümölcsét termi (Gal 5,19-22). A szarksz és a pneuma ellentét tehát Pálnál nem metafizikai (lényegi) jellegű, hanem történeti. Mivel az emberi egzisztencia testen kívül nem létezik és Isten is a maga munkáját a testben élő emberen végzi, ezért a test az a hely, ahol az ember önmagából akar élni, vagy pedig a Lélek ereje által Isten szolgálatába akar állni. A megkeresztelt hívő tehát meghalt ugyan a bűnnek (vö. Róm 6,1kk), de a bűn maga nem halt meg! Ezért éppen a megkeresztelteket szólítja meg, hogy ne essenek korábbi állapotukba vissza. A test ui. több, mint biológiai funkciói (evés, ivás, paráználkodás): az Úrhoz tartozik (1Kor 6,13), a Szentlélek temploma (1Kor 6,19). Az Isten uralmi területe alatt álló test az a hely, ahol a hit látható alakot ölthet (Róm 12,1kk; vö. 1Kor 6,20b; Fil 1,20). (Ld. még LÉLEK; LELKI TEST; TESTI; TEREMTMÉNY)
VG
