Tiszt, tisztség
Tiszt, tisztség Megtisztelő megbízáson alapuló tisztes, megbecsült szolgálatnak a végzése, illetve hivatásnak a betöltése.
I. Az ÓSZ-ben Izráel állammá szerveződése előtt a törzs-, ill. nemzetségfők látták el (2Móz 3,16; 12,21) a közösség élet- és jogrendjére való felvigyázást. A honfoglalás után úgy tűnik, hogy ez a tekintély átruházódott a vénekre (Józs 9,11; Bír 8,14). Az ún. »kisebb bírák« főfeladatává lett a jogszolgáltatás (Bír 10,1-5, 12,7-15). Ők nem voltak karizmatikus személyek. Nehéz történelmi szituációkban különleges tekintélynek örvendtek az Isten adta vezetők, az ún. »nagy bírák«, azonban ennek ellenére sem rendelkeztek abszolút hatalommal, s tisztük sem volt örökölhető (Bír 8,22k), tekintélyüknek kizárólag karizmatikus jellege van. A monarchikus államrend kialakulásával létrejött egy sokszínű intézményrendszer a hozzá tartozó hivatali apparátussal (vö. KIRÁLYI TISZTVISELŐ). A kezdetben karizmatikus királyság (1Sám 26,16; 2Sám 1,1) hamarosan intézményesített tisztséggé, trónörökléses monarchiává változott. Izráel vallási életében Mózes óta megvan a papi szolgálatot teljesítők rendje, élükön a főpappal (4Móz 17,2). Az első papok személyes karizmája puszta tisztségkarizmává lesz, amit átadnak egymásnak az egymást követő papi nemzedékek.
II. Az ÚSZ-ben először is a nemkeresztyén tisztségeket jelölő kifejezések fordulnak elő: a g. leitourgia = közszolgálat (Lk 1,23; Zsid 9,21), arkhe = hatóság, felsőbbség (Lk 12,11; 20,20; Tit 3,1). Az ÚSZ-ben a tisztség nem alkotmányjogi, hanem krisztológiai és pneumatikus tényező. A tisztség ura nem a gyülekezet, hanem Jézus Krisztus, a voltaképpeni tisztségviselő (Róm 1,5; 1Kor 4,1kk; 5,3kk; 12,5). Az ÚSZ-ben tehát minden tisztség Krisztusra megy vissza, az ő küldetésének folytatása és az ő meghatalmazásából ered (Mt 10,40; Mk 3,14-18; 6,7). A megdicsőült Krisztus adja a tisztségeket (Róm 12,6-8; 1Kor 12,28k; Ef 4,11). A tisztségek maguk is bizonyos fejlődésen mennek át (ApCsel 6; 14,23). A tisztség nem intézmény, hanem funkció, szolgálat (Lk 22,27; Jn 13,12-17; ApCsel 1,17.25; Róm 12,5; 1Kor 3,5; Kol 4,17; 1Pt 1,12).
DI
