Törvény

Teljes szövegű keresés

Törvény 1. A B-i törvény Isten kijelentett akarata az emberi magatartás szabályozására. Fogalmára az évszázadok során annyi torzulás tapadt, hogy Jézust a törvény alapján ölték meg (Jn 19,7), noha a legteljesebb kijelentést hozta Isten akaratáról, Pál apostol pedig harcol a törvény szó ellen, noha részletesen kifejti, hogy Isten akarata szabályozza az életünket.
H. szavai: tóráh, ami eredetileg útmutatást, tanítást jelent, később az egész MÓZES ÖT KÖNYVE nevévé válik; micváh, jelentése inkább parancs. Használják rá a dábár »ige« szót (2Móz 34,28; 5Móz 4,13); a hók jelentése rendelkezés, dekrétum; mispát ítélet, jog. Késői szövegekben használják még a valószínűleg perzsából átvett dát szót. A használt szavak közül tehát egyik sem fedi a »törvény« fogalmát.
ÚSZ-i g. nomos, többször használja az entole »parancs« szót.
2. Isten követelményének kinyilatkoztatását mindig megelőzi szeretetének kinyilvánítása. Megteremti az embert, elhelyezi az Éden kertjében, azután kívánja meg engedelmességét. Nóét kimenti az özönvízből, aztán közli vele akaratát. Ábrahámot elhívásával kiválasztja, áldást ígér neki és így mozdítja ki addigi környezetéből. Később szövetséget köt vele, ennek alapján követeli meg, hogy Ábrahám is megtartsa a szövetség rá eső részét (1Móz 15,7-21; 17,1k.9k). Izráelt megszabadítja Egyiptomból, erre hivatkozik a TÍZPARANCSOLAT bevezetőjében. A szabadítás és a szövetségkötés (ami maga is ajándék) után következnek a tulajdonképpeni törvények. Föltételezik, hogy ezeket nem is egyszerre kapta Izráel. Azzal a ténnyel, hogy az esetleges későbbi törvényeket is ide sorolták be, kifejezésre juttatták: Ugyanaz az isteni tekintély áll mögöttük, mint amely megnyilatkozott a Sínai hegyénél, és ugyanannak a szabadító, szövetséget kötő Istennek az akaratát képviselik.
3. Több kisebb törvénygyűjtemény különíthető el: Szövetségtörvény vagy a Szövetség könyve az, amelyik bele van ágyazva a szövetségkötés leírásába, közvetlenül a Tízparancsolat után (2Móz 20,22-23,33). Szentségtörvény (3Móz 17-26). Ennek alapgondolata: »Legyetek előttem szentek, mert én, Jahve szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyémek legyetek« (3Móz 20,26). A törvények visszatérő indoklása: »Én az Úr (= Jahve) vagyok a ti Istenetek« (18,4.30; 19,4 stb.), vagy még tömörebben: »Én vagyok az Úr!« (18,5 stb.). Deuteronomium, a megismételt törvény (5Móz 5-26). Ezt Mózes mondja el a pusztai vándorlás végén, a honfoglalás előtt (5Móz 1,1-5), megismétli benne az addig kapott törvényeket ennek szellemében: »Nemcsak atyáinkkal kötötte meg az Úr ezt a szövetséget, hanem mivelünk is« (5Móz 5,3).
További egységek: Utasítások a szent sátorra vonatkozólag (2Móz 25-31), majd annak végrehajtása (2Móz 35-40). Ez szolgált alapul a TEMPLOM kialakításához. Az áldozatokról (3Móz 1-7), a papok felszenteléséről (3Móz 8-10), a tisztaságról és tisztátalanságról (3Móz 11-15).
4. Vannak olyan alapvető törvények, amelyek elrendelése megelőzi a szorosabb értelemben vett törvényadást, pl. a körülmetélés (1Móz 17,9-14.23-27; vö. 2Móz 4,24-26), a páska (2Móz 12,1-14) és a kovásztalan kenyér ünnepe (12,15 - 20). Általában a törvénykező részek összefonódnak az elbeszélésekkel, melyek szintén tanulságul szolgálnak Izráel magatartására nézve. Így veszi föl a Pentateukhosz egésze a Tóra, útmutatás nevet.
5. Az ókori K-ről több törvénygyűjtemény maradt ránk, egy részük töredékesen: Úr-Nammu sumér király sztéléje (Kr. e. 21. szd.), Esnunna törvényei (Kr. e. 20. szd.), Lipit-Istár törvényei (19. szd.), a leghíresebb Hammurabi törvényoszlopa, ez teljesen épen maradt ránk (18. szd.), hettita törvények (15. szd.), asszír törvények (Kr. e. 15-12. szd. - korábbi törvények későbbi leírásban), egy kisebb gyűjtemény újbabiloni törvény (kb. Kr. e. 7. szd.). Ezen felül ránk maradt több ezer jogi jellegű írott szöveg, melyekből vissza lehet következtetni a korban érvényes jogszabályokra.
Ezek tanulságai: a) Az ókori K-nek több évezredig élő, országhatároktól független, egységes jogi hagyománya volt. Az egyes törvénygyűjtemények ennek a nagy egységnek, helytől és időtől függően, némileg módosult megnyilatkozásai. b) A törvénygyűjtemények nem teljesek. Vannak törvények, melyek láthatólag az egész korban érvényesek voltak, ennek ellenére egyik-másik gyűjteménybe nincsenek fölvéve, hiányoznak pl. a teljesen épen maradt Hammurabi-féle gyűjteményből. Vannak törvények, amelyeket a dokumentumokból megállapíthatólag alkalmaztak, mégsem szerepelnek a törvénygyűjteményekben. c) A törvénygyűjtemények nem abszolút érvényűek. Vannak törvények, amelyeket nem, vagy nem teljesen úgy alkalmaztak a dokumentumokban, mint ahogy a törvénygyűjteményekben olvashatók.
Sok a párhuzam az ókori K-i törvények és az ÓSZ között. Ez teljesen érthető: Izráel része volt az ókori K világának. Isten annak a világnak a nyelve, hagyományai, gondolkodásmódja szerint adott eligazítást népének, amelyben ez a nép benne élt. Természetesen ez csak addig érvényes, amíg ezek Isten szándékainak megfelelnek. Az ÓSZ-i törvények sajátosságát azok a különbségek adják, amelyben eltérnek környezetüktől. a) Az ÓSZ-i törvényekben mindig Isten szól népéhez. A mezopotámiai törvénygyűjtemények bevezetője és epilógusa is szól arról, hogy egy isten adja át a törvényeket a királynak, a továbbiakban azonban ezek a király törvényei, melyek az ő jóságát, felelősségét, bölcsességét hirdetik. Az ÓSZ beszél ugyan Mózes közvetítő szerepéről, de mindig Isten a törvényadó. b) Az ÓSZ-i törvényekben az erkölcsi előírások mindig szoros kapcsolatban állnak a vallási alapvetéssel. A 10. parancsolat pl. a gonosz vágyat is tiltja. Láttuk, hogy a törvények a szövetségből fakadnak, vagy Isten egyéb jótéteményéből (pl. a páska az egyiptomi szabadulásból). c) Az ÓSZ-i törvények kevésbé részletezőek, egy témakörben kevesebb esetet sorolnak fel. Lehet, hogy ez egyszerűbb társadalmi viszonyokra vall, de egyszersmind hangsúlyozza számunkra az ÓSZ-i törvények útmutató jellegét. d) Emberségesebbek, nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az emberi életnek. Védik a rabszolgát is (2Móz 21,20.26k). Nem engedik megölni a gyilkos állat gazdájának vagy a gondatlanságból emberhalált okozó mesterembernek a gyermekét. Nem találhatók meg köztük a kegyetlen, csonkítást előíró büntetések. Viszont a legszigorúbban megtorolják az életellenes bűntetteket, azokat nem lehet pénzért megváltani. e) Nem ismernek kivételt társadalmi előkelőség szerint, erőteljesen védik az egyébként védtelen JÖVEVÉNY; ÁRVA; ÖZVEGY ügyét. f) Az ÓSZ-i törvények erősen védik a nemi erkölcs tisztaságát.
6. Mi szabályozta Isten népének életét a törvény kijelentése előtt? Természetesen az általános joghagyomány, amelyet osztottak más népekkel. Azután Isten közvetlen kijelentése, mellyel az ősatyákat vezette. Nem véletlenül mutatkozik be Isten Mózes elhívásakor az ősatyák Isteneként (2Móz 3,6). Később is fölmerülnek jogügyletek, melyekre nézve nem találunk rendelkezést a törvényben. Gyakorolták pl. az ADOPCIÓt, kötöttek adásvételi szerződést. Jer 32,11 magától értetődően beszél annak lepecsételt és le nem zárt változatáról, anélkül hogy a törvényben ezzel kapcsolatos szabályozás lenne. Nem tudjuk, milyen körülmények között adtak el valakit adósság fejében rabszolgának (2Kir 4,1; Ézs 50,1), mit tartalmazott a válólevél.
Formailag kétféle törvény van a gyűjteményekben. Az egyik rövid, parancsoló, rendszerint tiltó (2Móz 20,23; 23,1k stb.), vagy egy paricípium írja le a vétkest, ami után a »halállal bűnhődjék« formula következik. Ezt hívják apodiktikus törvénynek. A másik »ha« (kí) szóval vezeti be egy eset leírását, azután másik »ha« ('ím) szóval bevezetett mondatban tovább részletezi az ügyet, majd a főmondatban adja meg az esetre nézve a rendelkezést (2Móz 21,7-11). Ez a kazuisztikus törvény. Századunkban azt próbálták bizonyítani, hogy az apodiktikus törvény Izráel saját anyaga, míg a kazuisztikus törvényeket vette át a kánaániták közvetítésével a közel-keleti hagyományból. Ez az út azonban tévesnek bizonyult, mert a B-án kívüli anyagban mindkettőre van példa, ezenfelül nem maradtak ránk kánaánita törvénygyűjtemények.
Sokkal fontosabb az eredet kérdésénél az, hogy az ÓSZ szinte minden törvényt Isten akaratára vezet vissza, amit a szövetséges Isten adott. Dávidtól származtatja a zsákmány szétosztásának módját (1Sám 30,23-26) de ő is arra hivatkozik, hogy azzal, amit az Úr adott, nem lehet akármit csinálni.
A KIRÁLY sem jogforrás, csak mint legfőbb fellebbezési fórum, jogalkalmazó. Amikor a törvényt áthágja, azonnal jelentkezik a prófétai kritika (2Sám 12; Jer 21; 22). A királyságról csak nagy általánosságban, inkább intelem formájában rendelkezik a törvény (5Móz 17,14-20), nem tudunk meg semmit hivatalba lépésének, hatalma gyakorlásának jogi részleteiről. A valóságban eltértek a törvény szellemétől, megpróbálták elfojtani a prófétai kritikát is (1Kir 22,26k; Jer 26,20-23).
7. Isten az élet útjának megmutatására szánta a törvényt (5Móz 30,15kk). Ebben az értelemben énekelnek róla a kegyesek (Zsolt 1; 19; 119), a valóság azonban más, ezért menekülnek Istenhez (Zsolt 94 és számos más zsoltárban). A PRÓFETÁK lényegében a törvény, a szövetség rendelkezéseinek megszegését kérték számon (Hós 8,1.12; 13,4; Ám 2,4kk; 5,14k), a maguk szolgálatát isteni útmutatásnak, tóráhnak tekintették (Ézs 8,16; 30,8k). Ítélethirdetésük a szövetségre utal (Jer 34,18kk). A jövőtől azt várják, hogy Izráeltől minden néphez eljut az Úr törvénye, akik önkéntes engedelmességben alávetik magukat, mert fölismerik, hogy ez jó (Ézs 2,2-4; 42,1-4). Saját népükre nézve is azt várják, hogy a kényszerű engedelmességet fölváltja a belső, szívből fakadó engedelmesség (Hós 2,18-20; Jer 31,31kk; Ez 36k). A PAP első kötelessége is a törvény tanítása (5Móz 33,10), ennek elmulasztása ítélet (Ez 7,26; 22,26), az ideális állapot más (Mal 2,7). Természetesen elsősorban nekik kellett ismerni a kultusszal, egészségügyi és rituális tisztasággal kapcsolatos törvényeket (3Móz 13-15; Hag 2,11kk).
8. A törvény meg nem tartásáért elnyert büntetés, a fogság megrázta Izráelt. Végleges formába öntik a törvényt is magukba foglaló nagy írásműveket. A próféták elhallgatnak, a tóráh élő isteni útmutatásból merev törvénnyé válik. Ami le van írva, azt szigorúan meg kell tartani, a paragrafusok között természetesen át is lehet bújni (Szeresd felebarátodat! - De ki a felebarátom? vö. Lk 10,25kk). Az intertestamentális korban kialakulnak azok a csoportok (ld. QUMRÁN; FARIZEUS), melyek túlhajtott buzgósággal igyekeznek megtartani. Előfordult, hogy inkább hagyták magukat egy háború során lemészárolni, de szombaton nem fogtak fegyvert az őket megtámadó ellenség ellen. Hogy ki ne lehessen bújni, számunkra már-már komikusnak tűnő részletes szabályozással bástyázzák körül pl. a szombattörvényt. Annál is inkább szükségesnek látszik ez, mert a nép másik része kezdi semmibe venni a törvényt. Hol az erőszaknak, hol a csábításnak engednek.
9. Jézus azért jött, hogy a törvényt betöltse (Mt 5,17). Az írott parancs mögött mindig annak mélyebb szándékát keresi (Mt 5,21kk). Ezzel a törvényt radikalizálja és relativizálja. A házassági elválás kérdésében félretolja a mózesi törvényt és Isten eredeti akaratát a teremtéstörténetből világítja meg (Mk 10,1-12).
Megtartja népének törvényeit, a kultuszi, rituális jellegűeket is. A paphoz küldi a meggyógyult leprást (Mk 1,44; Lk 17,14; vö. 3Móz 14,1kk). Szombatonként a zsinagógába megy, a nagy ünnepekre fölmegy a jeruzsálemi templomba (pl. Lk 4,16; Jn 2,13; 5,1 stb.). Viseli ruháján az előírt bojtokat (Mk 6,56; Lk 8,44; vö. 4Móz 15,37kk; 5Móz 22,12).
Az ÓSZ-et az ÚSZ »a törvény és a próféták«-nak nevezi. Jézus megérkeztétől már nem ezt kell hirdetni, hanem az Isten országát, ami együtt jár a törvény gyökeres megszigorodásával (Lk 16,16-18). Tanítványai ugyan nem böjtölnek, de készen kell lenniük a sokkal szigorúbb lemondásra (Mk 2,18-22). A tisztasági törvények külsőleges előírásait talán figyelmen kívül hagyják, de nagyon kell ügyelniük a belső tisztaságra (Mk 7,1-23).
Jézus korának kegyesei különösen érzékenyek voltak a szombat kínosan pontos megtartására, hiszen ez annyira sajátjuk volt, ami megkülönböztette őket más népektől. Jézus itt is szembehelyezkedik a közvéleménnyel, egyik esetben Dávid - formailag törvénysértő, de az ÓSZ-ben nem kárhoztatott - cselekedetére hivatkozik (Mk 2,23-28 par), majd arra, hogy jót tenni szombaton is szabad (Mk 3,1-6 par).
Miközben mindenkinél szigorúbban radikalizálja a törvényt, mindenkinél hatalmasabban hirdeti a megtérés lehetőségét (Mt 9,9-13 par; Lk 15; Jn 8,1-11). Ezért óv a farizeusi kegyességtől (Mt 23 par), miközben elismeri értéküket (Mt 23,3).
10. Az ősegyház Jézust megértve, mégis hihetetlenül merészen cselekedett, amikor eltörölte a körülmetélkedést, az ÓSZ jelét. Isten gondos előkészítő munkájára volt ehhez szükség (ApCsel 15). Ezzel eltörölték a törvény külsőleges megtartásának, a kultuszi törvényeknek a terhét is. A törvény így azzá válhatott, ami eredetileg volt: útmutatássá. Ezért »aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt« (Róm 13,8; vö. Gal 6,2; 1Tim 1,5). A hitnek is van törvénye, nemcsak a cselekedeteknek (Róm 3,27k). Az előbbi az üdvözülés rendje. Pál a cselekvés belső rendjét, logikáját is törvénynek nevezi (Róm 7,21-23). Ugyanitt vallja, hogy Isten törvényében gyönyörködik. A törvény cselekedete be van írva a pogányok szívébe, ha nem is ismerik az ÓSZ-i törvényt (Róm 2,14k).
Pál keserű harcát azok ellen vívja, akik - miként megtérése előtt ő is - a törvényben bízva akarják elérni az üdvösséget (Gal 1,13k; 3,10-13). Aki keresztyén létére körülmetélkedik, az visszaesik a Krisztus előtti állapotba (Gal 5,1-6). A törvény ugyanis csak a bűn felismerésére jó, cselekvéséből nem lehet megigazulni (Róm 3,20k; 8,3k; 9,31k; Gal 2,16.21). A Krisztus által megnyert szabadságban tudunk szolgálni Istennek (Róm 6,18-22; 8,3.21; Fil 3,9). Ő tehát nem a tóráh eredeti értelme ellen harcol, hanem az ellen, amivé torzították. A törvény maga szent, igaz és jó (Róm 7,12), alá nem vetni magunkat ellenségeskedés Istennel (Róm 8,7).
Pál az erkölcsi, a Zsid a kultuszi törvényeken mutatja be, hogyan vezetnek Krisztushoz. Krisztus nagyobb Mózesnél (Zsid 4), a főpapnál (5; 7), az üdvösség nagyobb a szombatnál (4), áldozata nagyobb az ÓSZ-i áldozatoknál és új szövetség közbenjárója (8-10), a szent sátor helyett a mennyei szentélybe ment be értünk (9,1kk).
Az apostoli levelek intelmeinek, gyakorlati útmutatásainak »etikai részei« világossá teszik: Krisztusban is kell (lehet is!) teljesíteni Isten akaratát. Ez a szabadság tökéletes törvénye (Jak 1,25).
CP

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages