Trajanus

Teljes szövegű keresés

Trajanus Marcus Ulpius Trajanus (Kr. u. 98-117) volt az első provinciából származó római császár, mivel a Sevilla melletti Italicában született, Spanyolországban, 53-ban. Már híres hadvezér volt, amikor 97-ben Nerva császár (96-98) adoptálta őt fia és utódaként. Így lett császár már a következő évben. Bölcsen áthidalta a császár és a szenátus közötti ellentéteket. Oktatási intézményeket és közlekedési berendezéseket épített, megjavította a provinciák közigazgatását. Őalatta érte el a Birodalom a legnagyobb kiterjedését. 101-107 között Dacia meghódításával a Birodalom határát a Dunától északra is kiterjesztette, hogy Dacia aranyát Róma kincstárába vihesse. 114-117-ig véres felkelések voltak Egyiptomtól Mezopotámiáig, s mivel a zsidók is csatlakoztak a pártusok felkeléséhez, Trajanus 115-117 között a második zsidó háború lefolytatására kényszerült. A pártus háborúból visszatérőben halt meg.
A szenátus az »optimus princeps« (a legjobb uralkodó) címmel tisztelte meg és 103-tól kezdve ez olvasható a pénzein is. Az ő tiszteletére állították fel Rómában a Trajanus-oszlopot.
113-ban folytatott levelezése Pliniusszal az első hiteles, nem-keresztyén leírás a keresztyénekről. Az ifjabb Plinius »legatus propraetore consulari potestate«, rendkívüli megbízatású kormányzó volt Pontus-Bithyniában. Plinius jelentette, hogy »keresztyénekre« bukkant, mi a tennivaló velük? A császár szerint nem kell kutatni utánuk, de ha bevádolják őket, azt ki kell vizsgálni. Aki aztán a császár képe előtti áldozatot bemutatja, azzal nem kell tovább törődni, hogy milyen istent imád. Aki azonban ezt az áldozatot megtagadja, azt az állam ellenségének kell tekinteni és a keresztyénség melletti hitvallását halálbüntetéssel kell sújtani. Trajanus alatt tartóztatták le 114-ben az antiókhiai Ignatiust is, akit aztán Rómában kivégeztek.
A kortárs római történetírók (Plinius, Dio Cassius) dicsérik Trajanus uralkodását, mivel ténylegesen részt vett birodalma kormányzásában és nem engedte »Úrként és istenként« tisztelni magát. Azonkívül pártolta a művészeteket.
BF

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages