Ujjong
Ujjong H. gíl, ránan, hálal, g. agalliaomaj, agalliaszisz. Az ÓSZ-ben a kifejezés szinte kizárólag csak a Zsolt-ban és a prófétai könyvek költői részeiben fordul elő. Jelentése: »kultikus, ünnepi öröm, amikor a hívő vagy a gyülekezet Isten segítségét és jótéteményét magasztalja« (pl. Zsolt 51,14). A g. kifejezés a LXX hatására vette fel jelentését. Még ha nem kultuszi ujjongásról van szó, akkor is vallásos jelentése van a fogalomnak: az Isten miatti és az Isten előtti öröm. Isten magasztalása és a gyülekezet, ill. a kegyes öröme sajátos egységet alkot (Zsolt 20,6; 35,27; 89,17; 92,5; 97,8; Ézs 12,6; 65,19): az ujjongás Isten nagyságos tetteit hirdeti. Ez a demonstratív jelleg abban is megmutatkozik, hogy a költői szövegekben a kozmosz egyes részeit is ujjongásra szólítják fel: ég és föld, hegyek és szigetek is vegyenek részt az örvendezésben (Zsolt 96,11; 98,8kk). Egyúttal az eszkhatológikus öröm kifejezője is (Zsolt 96,11kk; 97,1.8; 126,2.5k; Ézs 12,6; 25,9).
Az ÚSZ-ben az ÓSZ-i szóhasználattal találkozunk. A profán örömre legfeljebb a Jn 5,35 hozható fel példaként. Ettől függetlenül mindig az Isten segítsége és jótéteménye fölött érzett ujjongó, hálaadó magasztalást jelenti. Az eszkhatológikus öröm a legszebben a Jel 19,7 énekében mutatkozik meg. Amikor Krisztus dicsősége megjelenik, örvendezni fogunk (1Pt 4,13; Júd 24). Az eszkhatológikus öröm már a hitben adott (1Pt 1,6.8; jelen, ill. jövő időben is fordítható, vö. Mt 5,12; Jn 8,56). Ilyen öröm volt Zakariás és Erzsébet öröme Keresztelő János születésekor (Lk 1,14.44.47). Hasonló örömmel örvendeztek a korinthusi gyülekezet tagjai az úrvacsora vételekor (1Kor 11,26). Ilyen öröm töltötte be az első keresztyén gyülekezet közös étkezéseit (ApCsel 2,46; 16,34).
Jézus személyével kapcsolatosan is előfordul (Lk 10,21; ApCsel 2,26; Zsid 1,9); Ld. m;g ÖRÖM; MAGASZTALÁS; DICSÉRET; DICSŐÍTÉS)
VG
