Üdvözítő
Üdvözítő G. soter a keresztyén teológiában Jézus jelzője, mert általa nyerünk ÜDVÖSSÉGet. Jézusnak erre a munkájára azonban más kifejezések is vonatkoznak ( megtartó, MEGVÁLTÓ, SZABADÍTÓ, MESSIÁS), másrészt a sotert a fordítások különbözőképpen adják vissza.
Profán használatában isteni és emberi szabadítókra vonatkozik. Az istenek kimentik a halandókat különböző veszélyekből. Fölveszi az oltalmazó, a közösség rendjének megtartója jelentést. Pl. Zeusz állandó jelzői közé tartozik.
A politikai szférában a megmentő egyúttal a nagyobb, erősebb is. Jelzőként kapják nagy tettük, vívmányuk alapján államférfiak, foglalkozásuk alapján orvosok, később filozófusok is. Előszeretettel alkalmazzák magukra a császárok, fölhasználva a szó isteni csengését. A kozmosz megmentőiként, az aranykor elhozóiként lépnek föl.
A LXX a szabadítást jelentő jásac gyök fordításánál használja, de nem következetesen. Az ÓSZ-ben a szabadító Isten vagy a megbízottja. Nyelvi alapon tehát nem lehet a soter előzményét keresni az ÓSZ-ben, csak tartalmilag. Ide tartoznak a fent hivatkozott címszavakon kívül az ÓSZ eszkhatológikus próféciái és ISTEN SZENVEDŐ SZOLGÁJA.
Lk bevezetőjében először (1,47) az ÓSZ-i használatnak megfelelően Istenre vonatkozik, a sokféle tekintetben szabadító Istenben ujjong Mária. Az ének azonban Jézus születésének bejelentése után hangzik el, tehát afelé mutat, hogy Isten az ő elküldésével üdvözít. Jézus megszületésekor az angyali szó már teljesen világosan őrá ruházza ezt a címet (2,10k). Isten különböző szabadító tetteit Jézus folytatja. A megmentés ezentúl az lesz, ami Krisztusra van bízva. Ennek tartalma később derül ki, az első hallgatókban még akár a politikai messiás képzetét is kelthette.
A samaritánusokat a zsidók többsége pogánynak, de minden zsidó a választott népen kívül állónak tekintette. A samaritánus asszonnyal a Messiásról beszélget Jézus, majd a megtérő samaritánusok a világ üdvözítőjének nevezik. Mivel a samaritánusok zsidó szemszögből a »világhoz« tartoztak, a szóválasztás (Jn 4,41) Jézusnak a zsidóságon túl ható üdvözítő feladatáról szól.
Innen látszólag visszalépés két előfordulása az ApCsel-ben (5,31; 13,23), mindkettő hangsúlyozza, hogy Izráel üdvözítője. A könyv öszszefüggése azonban épp arról szól, hogyan lett az egész világé a misszió révén.
Krisztus a test üdvözítője. Szeretete abban nyilvánul meg, hogy önmagát adta az egyházért, a keresztségben igéjével megtisztítva megszenteli, maga elé állítja dicsőségben (Ef 5,23.25-27). Ugyancsak a mennybevitelről szól Fil 3,20. Az »üdvözítő« tehát Jézus egész megváltó munkáját jelentő kifejezés.
A Pásztori levelek több helyén Isten jelzője. Ezek a levelek akkor íródtak, amikor a szóhasználat a megváltó tevékenységre vonatkozólag már állandósult. Így Istenre vonatkoztatva már nem értette senki valamilyen egyéb szabadításra, hanem Istennek arra a cselekvésére, hogy Krisztus Jézust adta értünk (1Tim 1,l; 2,3; 4,10; Tit 1,3; 2,10; 3,4). Efelől sem a szövegösszefüggés nem hagy kétséget, sem az a tény, hogy ugyanazon levelekben Jézus Krisztus jelzőjeként áll, vagy magában, vagy olyan értelmezéssel, amely megfelel az előzőeknek (2Tim 1,10 »megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet«; Tit 1,4; 2,13; 3,6).
Ebben az értelemben állandósul a szó jelentése, akár Jézusra alkalmazzák közvetlenül, akár Istenre (1Jn 4,14; Júd 25).
CP
