Vám, vámszedő
Vám, vámszedő A vám utazókra kirótt összeg, melyet meghatározott helyeken saját személyükért, valamint az általuk kivitt, ill. behozott árukért kell fizetni. Az adózás egyik általánosan elterjedt formája.
A vám héberül : halák, görögül: télosz, a vámszedő görögül: telonész.
1. Izráelben a királyság korában még nincs jól begyakorolt pénzgazdálkodás, ami előfeltétele lehetett volna egy egységes vámrendszernek, ill. általános vámtarifa kialakulásának. Már maga Dávid is igyekezett a Palesztinán keresztülvezető utakat hatalmába keríteni és Uzzijjáról is feljegyezték, hogy a »pusztában is épített őrtornyokat« (2Krón 26,10), azzal a szándékkal, hogy birtokolni tudja a fontos átjárókat. Ekkor még az átutazó kereskedők nemesfémmel, illetve naturáliákkal fizettek.
A B még a perzsa korból említ vámgyakorlatra vonatkozó adatot (Ezsd 4,13.20; 7,24), azonban a szervezett vámrendszer Palesztinában a római korban alakul ki.
2. Az ÚSZ-i időkben a rómaiak bevonták Palesztinát is jól kiépített birodalmi úthálózatukba. Ezzel együtt az utakat alkalmassá tették arra, hogy évszaktól függetlenül egész éven át lehessen rajtuk közlekedni. Az utak mentén kiépített őrtoronyrendszer pedig gondoskodott a kereskedők, ill. szállítmányaik biztonságáról.
Róma a tartományok, városok határain, hidaknál és gázlóknál, valamint hegyszorosoknál vámhelyeket állíttatott föl, ahol vámot fizettettek az áthaladókkal. A Római Birodalomban minden tartomány vámszedési területnek számított, s kötelessége volt a megállapított vámbevételt a birodalmi kincstárnak megküldeni. A Róma által autonómnak elismert államoknak és közösségeknek azonban megmaradt a vámszedési joguk. Így fizettek Kapernaumban Heródes Antipász tetrarkhának (Mt 9,9) vámot, amíg a Jerikóban - a júdai prokurátor fennhatósága alá tartozott - befolyt vám a császári kincstárat illette (Lk 19,1k). A római polgárok mentesültek a vámkötelezettség alól. A vámot nem római tisztségviselők szedték be, hanem a vámhelyeket Róma magánszemélyeknek bérbe adta. A vámszedés jogát árverésen lehetett megszerezni, ugyanis a jogot az nyerte el, aki a legmagasabb bérleti díj megfizetését vállalta. A vámszedési jogot megvásárló személyek többnyire nem maguk voltak a vámdíj tényleges beszedői, hanem erre a munkára hivatalnokokat alkalmaztak. A jogtulajdonost fővámszedőnek (Lk 19,2) a hivatalnokot pedig csak egyszerűen vámszedőnek nevezték (Mk 2,14).
Rómának csupán az állt érdekében, hogy a kialkudott összeget megkapja, a vámhely bérlőjének pedig, hogy a kötelezően befizetendő bérleti díjon túl minél nagyobb egyéni haszonra tehessen szert. Ez a szemlélet pedig súlyos túlkapásokhoz vezetett, mivel a törvényesen előírtnál sokkal magasabb vámot követeltek. Azonban nemcsak csalásaik, népnyúzó visszaélések miatt váltak gyűlöletessé Izráel népe között, hanem azért is, mert a pogány államhatalom, a Római Birodalom szolgálatában álltak. A pogányokkal való érintkezés pedig kultikus tisztátalanságnak számított. Aki vámszedőkkel tart fenn kapcsolatot - a közgondolkozás szerint -, maga is tisztátalanná válik. A vámszedőket együtt emlegették a bűnösökkel. Az ÚSZben gyakran előforduló kifejezés a »vámszedő és bűnös« (Mt 9,10k;,Mk 2,15k; Lk 5,30; Mt 11,19; Lk 7,34). Az ÚSZ együtt említi még a vámszedőt a pogánnyal (Mt 18,17), valamint a paráznával (Mt 21,31).
Amíg a Mt 5,46 és a Lk 3,12k elmarasztalja a vámszedőket, addig a Lk 18,9-14 óv az általánosítástól, hiszen a vámszedők között is vannak tisztességesek. Jézus véget vetett a vámszedők szeretetlen megvetésének és közösséget vállal velük életük megújulása érdekében (Mt 5,11; 11,19; Mk 2,15; Lk 5,30; 19,7kk).
DI
