Vigasztal
Vigasztal H. n-h-m, g. parakalein, paraklészisz. Az ÓSZ-ben nem csak a közvetlen hozzátartozók vagy barátok (2Sám 12,24; Jób 2,11; Jer 31,15) vigasztalhatták a megszomorodott embereket, hanem idegenek is (vö. 2Sám 10,2; Jób 29,25). Természetesen voltak »nyomorúságos vigasztalók« is (Jób 16,2), az igaziakat azonban megbecsülték (Jób 29,25). A vigasztalás módja a látogatás volt (vö. 1Móz 37,35; Jób 2,11; 42,11), amikor a vigasztaló szavak mellé elhozták a vigasztalás kenyerét és kelyhét (Jer 16,5.7; vö. Péld 31,6k). Gyakran már az is vigasztalást jelentett, ha a látogatók figyelmesen meghallgatták a gyászoló szavait (Jób 21,2), más esetekben viszont egészen aktív vonásai is vannak a fogalomnak (Zsolt 12,1; 49,13; Jer 31,13; vö. Ruth 2,13; Préd 4,1). Az emberi vigasztalás mellett ismeri az ÓSZ a gazdagság (Jób 31,24) és a bor (Péld 3,16) vigasztalását is. A romok »megvigasztalása« az újjáépítést jelenti (Ézs 51,3).
Az igazi vigasztalást azonban mind az egyén, mind a nép számára Isten adja (Zsolt 23,4; 71,21; 86,17; 94,19; 119,50kk; Ézs 54,11kk; 57,18; Jer 15,16). Az eljövendő üdvkorszakban ő fogja népét megvigasztalni (Ézs 40,1kk; 51,3.12; vö. Ez 14,23; Zsolt 126). Az ő vigasztalásával szemben minden más vigasztalás hiábavaló (Zak 10,2; Jób 21,34), és anélkül mindenki vigasztalás nélkül maradna (Zsolt 69,21; 77,3; Jer 31,5; JSir 1,2.9..1616.21; 2,13; vö. Ézs 22,4; 51,19; Náh 3,7). Isten úgy vigasztal, ahogyan a pásztor ölébe veszi a kicsiny bárányokat (Ézs 40,11; Zsolt 23,1kk), amint az apa vezeti gyermekét (Jer 31,9), és az anya vigasztalja fiát (Ézs 66,13).
Isten emberi közvetítőket is felhasznál a vigasztalásra. A próféták legszebb feladata ez (vö. Ézs 43,22-28; Jer 31,18-20; Ez 33-48). De vigasztal Isten igéje (Zsolt 119,50.52.76.82), sőt a megvigasztalt Jeruzsálem maga is vigasztalni fog (Ézs 66,11 k). A legnagyobb vigasztaló azonban az Úr Felkentje (Ézs 61,2).
Az ÚSZ-ben különösen a páli levelek és a Zsid szólnak a vigasztalásról. Bizonyos kijelentések egészen az ÓSZ-i hagyományt követik. Róm 15,4 int arra, hogy »az írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk«. Az Isten vigasztalását Pál egybekapcsolja Jézus Krisztus vigasztalásával (2Thessz 2,16k). A vigasztalás történhet emberek által, mindez azonban azért lehet igazi vigasztalás, mivel a háttérben maga Isten áll (2Kor 7,6.13; 1Thessz 3,7; Filem 7). Isten »minden vigasztalás Istene«, aki azért vigasztal meg minket, »hogy mi is megvigasztalhassunk másokat... azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket« (2Kor 1,3k). Ezért mondhatja az apostol megszomorítóival kapcsolatosan, hogy a korinthusiak bocsássanak meg nekik, és vigasztalják meg őket, nehogy a nagy szomorúság megeméssze az ilyeneket (2Kor 2,7). A vigasztalás az ÚSZ-ben is szavak által történik (1Thessz 4,18), de egy-egy szeretett munkatárs megérkezése is vigasztalólag hat (2Kor 7,6).
A Mt 5,4-ben a vigasztalás egyáltalán nem emberi szavak által történik, hanem Isten eszkhatológikus tette, aki a sírókat megvigasztalja. Lk 6,24 szerint a gazdagok már megkapták a maguk vigasztalását (vö. Lk 16,25). Lk 2,25 azokról beszél, akik »Izráel vigasztalását« várták, vagyis a messiási kort, amelyben Isten megvigasztalja a népét (vö. Ézs 40,1k). Ez úgy fog történni, hogy az idők végezetén Isten letöröl minden könnyet és nem lesz többé halál, gyász, jajkiáltás, fájdalom (Jel 21,3-5). Ezért nevezi ezt a vigasztalást a 2Thessz 2,16 »örök vigasztalásnak«.
VG
