Világégés
Világégés A világ tűz által történő elpusztulásának képzete. A B-ban egyedül a 2Pt 3,7-ben fordul elő, noha a tűz, más összefüggésekben a B-i ESZKHATOLÓGIÁnak fontos eleme.
Isten a maga ellenségeit tűz által pusztítja el (Ézs 66,15k; Ez 38,22; 39,6; Mal 3,19). Az ÚR NAPJÁhoz szorosan kapcsolódó teofániatradícióban is szó van az Istent kísérő, emésztő tűzről, amely sivár pusztasággá teszi az országot (Jóel 2,1-3; Zsolt 50,3; 97,3). A Jóel 3,3-ban említett vér, tűz és füstoszlop a vérző emberekre és a tűzben megégő városokra utal. A Mal 3,19kk-ban leírt epifánia szerint az Úr napja olyan lesz, mint az izzó kemence. Ez a tűz az emberek számára kettős jelentőségű: a gonoszokat elégeti, az igazak számára pedig gyógyulást hoz.
(Az intertestamentális kor zsidósága részletesen kidolgozta a pokol tüzének [1Hén 102,1k; Jub 9,15] és a világ tűzben való megégésének képzetét [Szib 3,663-697; a qumráni Habakuk-kommentár 10,5-12 és a rabbinikus irodalom.)
Az ÚSZ is tud arról, hogy Isten a gonoszokat tűzzel pusztítja el (Mt 3,12; 13,42; 18,8k; 25,41; Mk 9,43.45.47; 1Kor 3,13.15; 2Thessz 1,8; Zsid 10,27; Jel 8,7; 9,17; 11,5k; 20,7-10). Egyedülálló azonban a 2Pt 3,10-11 leírása a föld tűzben való elpusztulásáról. A zsidó apokaliptika hatása a fogalmazásra nyilvánvaló. Nem valószínű, hogy a szentírónak képzetei lettek volna a világ teljes megsemmisülésének módjáról abban az értelemben, ahogyan azt a 16-17. szd.-i lutheránus dogmatika kidolgozta (az annihilatio mundi gondolata). Isten hűséges marad teremtett világához, és nem pusztítja el, hanem megújítja (renovatio mundi) azt (Jel 21,1-5).
