Zélóta
Zélóta Jézus korában a zsidóságban egy irányzat; a g. eredetű szó jelentése »buzgó, szenvedélyes«. Josephus Flavius említi, hogy a zélóták egy olyan »filozófiai irányzat« a farizeusok, szadduceusok és esszénusok mellett, akikre az jellemző, hogy »a szabadság iránti szenvedélyük csaknem legyőzhetetlen, mert meg vannak győződve, hogy egyedül Isten a vezetőjük« (Zsidók története XVIII. 1.6). Gamalai Júdás (vö. ApCsel 5,37) és a farizeus Cádók alapította az irányzatot a Quirinius-féle cenzus idején (Kr. u. 6), azzal érvelve zsidó társaik felé, hogy a cenzus (népszámlálás, mely az adókivetés alapja) a Római Birodalom rabszolgáivá teszi őket, ezért fel kell lázadni ellene. A következő hatvan év alatt egyre nőtt az irányzat tábora, s Róma-ellenes aktivitásuk az egyik fő előkészítője volt a ZSIDÓ HÁBORÚnak, mely Kr. u. 66-ban tört ki.
Gamalai Júdás családja fontos szerepet játszott a szabadságmozgalmakban. Apja az az Ezékiás lehetett, aki Heródes zsarnokoskodásával szállt szembe. Két fiát, Simont és Jákóbot, Róma-ellenes aktivitásért keresztre feszítették, egy másik »utóda« (fia vagy unokája?), Menahém, a 66-os felkelések egyik vezetője volt. Ennek a Menahémnek egy rokona, Eleázár, pedig a háború végén azokat a SZIKÁRIUSokat vezette, akik Masszadát 74-ig hősiesen védték a rómaiak ellen. A zélóták a Szanhedrin jóváhagyása nélkül is kivégeztek Rómával kollaborálókat, sorsvetéssel választották a főpapot, a templomban őrzött bort és olajat felhasználták. Josephus ezért törvényszegőknek tartotta őket. Szenvedéseiket a népért való áldozatnak tartották, mely Isten végső uralmának eljövetelét sietteti.
Jézus egyik tanítványa »Simon, a Zélóta« volt (Lk 6,15; ApCsel 1,13). Ez talán a múltjára utal, mert Jézus nem támogatta fegyver, ill. erőszak használatát a rómaiak ellen.
BP
