Zene
Zene Mind az emberi éneklésnek, mind a valamilyen hagszerrel művelt zenének fontos jelentősége van kezdettől fogva az emberi kultúra és mindenekelőtt a vallásos élet szempontjából. Feltehető, hogy kezdetben a zene elsősorban a gonosz, ártó szellemek távoltartásának eszköze lehetett, és a későbbiek folyamán vált az általános emberi érzelmek, elsősorban az öröm és a bánat kifejezési módjává, ill. az Isten/ Istenség dicsőítésének módjává, a vele való kapcsolattartás eszközévé. A zene fontosságát jól érzékelteti a B is, amikor LÁMEK gyermekei között a második helyen említi a citerások és fuvolások ősatyját a pásztorok és kézművesek ősatyjai között (1Móz 4,20kk). Ez a felsorolás arra is következtetni enged, hogy a zenének Izráel életében már a nomád időkben, a vándorlás korában fontos szerepe lehetett, azt letelepedés előtt is gyakorolta. A honfoglalás e tekintetben nem jelentett különösebb törést vagy változást. Magának a honfoglalásnak a végrehajtásában is volt szerepe a zenének, így JERIKÓ bevétele alkalmával kulcsszerepet játszott a kürtök használata (Józs 6,1kk). Izráel népének tagjai az élet vidám és szomorú alkalmain énekeltek, és éneküket hangszerekkel is kísérték. A B ezt több ízben elítélőleg és megrovóan említi, mivel az ilyenfajta éneklés és zenélés gyakran járt együtt bálványimádással és kicsapongással (Bír 11,34; Zsolt 68,13; Ézs 5,12; Jer 48,36; Ám 6,5; vö. 1Sám 18,6; Jer 31,4).
A zene gyakorlásának különösen is kiemelt alkalma volt a KULTUSZ, a különböző istentiszteleti alkalmak. Az áldozati helyeken rendszerint énekeltek, és hangszeres zene is szólt (vö. Ám 5,23; Ézs 30,29). Az egyik áldozóhalomról lefelé jövő prófétacsoport, amellyel Saul királlyá kenetését követően találkozik, zeneszerszámokat visz magával (1Sám 10,5). A királyság korában a zene szerepe tovább növekedett. DÁVIDdal kapcsolatban az a hagyomány maradt fenn, hogy ő maga is foglalkozott zeneszerzéssel, ill. a zene művelésével (vö. ZSOLTÁR). Már ifjú korában, Saul udvarába kerülve, zenéjével vidította fel a búskomorságba esett királyt (1Sám 16,16kk). Királyi énekesekről és énekesnőkről többször esik említés (2Sám 19,36; Préd 2,8; vö. Ám 8,3). Az ún. királyzsoltárok némelyikében utalás található arra nézve, hogy ezeket a király dicsőítésére költött és előadott énekeket hangszeres kísérettel adták elő (Zsolt 45,9). Természetszerűleg fontos szerepe volt a zenének a királyok koronázásakor (2Kir 11,14). A harci cselekmények esetében fontos szerepük volt a fúvós hangszereknek, kürtöknek, harsonáknak, a csapatok irányításában, a megfelelő utasítások továbbításában (2Sám 15,10; 18,16), de a harci kedv fokozásában, ill. az ellenfél megfélemlítésében is közreműködtek az énekesek (2Krón 20,20k). Fenyegető veszedelemre hívja fel a városlakók figyelmét a kürt szava Ám 3,6 szerint. A jeruzsálemi TEMPLOM felépülése után a kultikus zene gyakorlásának elsősorban itt volt a színhelye, aminek mikéntjéről azonban meglehetősen hézagosak az ismereteink. A SZÖVETSÉG LÁDÁJÁnak Jeruzsálembe vitelekor hangszerek kísérik a menetet (2Sám 6,5; 1Krón 15,16kk). A fogság utáni krónika-irodalom számos részletet közöl a templomban gyakorolt zenéléssel kapcsolatban, ezeket azonban csak fenntartásokkal vonatkoztathatjuk a fogság előtti időszakra (1Krón 25,1; 2Krón 5,13; 29,25k; 35,25; Ezsd 2,65; 3,10; Neh 7,67; 12,27kk). Feltehetőleg később kialakult hagyomány egyes hangszereknek a mózesi korból való eredeztetése is (pl. 2Móz 15,20). A zene művelése a BABILONI FOGSÁG idején is folytatódott (Zsolt 137; vö. Ez 33,32). A fogságból visszatérők között több mint kétszáz énekes és énekesnő volt Ezsd 2,65; Neh 7,67. A zenének adott esetben szerepe volt a prófétai révület létrejöttében; így pl. ELIZEUS esetében olvasunk erről (2Kir 3,15). Ez esetben a zene csak mintegy bevezetésül szolgál, de magát a szuverén isteni kijelentést nem befolyásolja.
Az intertestamentális kor irodalma lényegében ugyanazokról az eszközökről és a zene gyakorlásának ugyanazokról az alkalmairól számol be, mint az ÓSZ. A MAKKABEUS könyvek tudósítanak a hangszerekkel való jeladásról háború idején (1Makk 5,33) és a zene szerepéről a Templom újraszentelésekor (1Makk 4,54). A QUMRÁNI IRATOK ugyancsak hasonló dolgokról írnak, így pl. a »Világosság fiainak harca a sötétség fiaival« elnevezésű irat, amelyben kürtök és trombiták használatáról van szó az ütközet folyamán.
Az ÚSZ viszonylag kevés szót ejt a zenéről, és annak eszközeiről. A gyász jeleként fuvola szól a halottas háznál (Mt 9,23), a tékozló fiú hazatérésekor pedig az öröm kifejezéseként (Lk 15,25). A keresztyén gyülekezet éneklési gyakorlatáról tudósít Ef 5,19; Kol 3,16. Ezek szerint a zsoltárok és lelki énekek éneklése mindenekelőtt egymás buzdítását szolgálja. Az utolsó idők nagy eseményeit: az Úr visszajövetelét és a halottak feltámadását harsonák, ill. trombiták hangja kíséri (Mt 24,31; 1Kor 15,52; 1Thessz 4,16; Jel 8,2).
A zenélés eredeti, ősi célja, mint láttuk, a gonosz szellemek távoltartása és elűzése volt, nem lehetett ez másként Izráel esetében sem. Erre enged következtetni többek között az, hogy a FŐPAP ruháján csengettyűket viselt, aminek a mai szöveg szerint az volt az oka, hogy távoltartsa, ill. elhárítsa Isten haragját (2Móz 28,33kk; 39,25).
Az ütő és fúvós hangszerekről szerezhető ismeretek arra engednek következtetni, hogy azok csekély számú egymástól eltérő magasságú hangot voltak képesek kiadni. A fúvósok esetében ugyanaz a hang szólalhatott meg hosszabban vagy rövidebben, hangosabban vagy halkabban; a variációs lehetőségek elsősorban ebben rejlettek. E hangszerek tehát elsősorban nem valamilyen dallam létrehozására szolgáltak, hanem szerepük a ritmus keltése volt. Ez lehetett bizonyos mértékig a húros hangszerek feladata is, amelyek kizárólag pengetős, sohasem vonós formában voltak használatosak. A hangszerek használatával kapcsolatban gyakran olvashatunk a TÁNCról, amelyhez kíséretet szolgáltattak (Zsolt 149,3; 150,4; 2Móz 15,20; Bír 11,34; 2Sám 6,5).
Teljesen bizonytalan az egyes zsoltárok felirataiban található zenei utalások jelentése. Ezek vagy a ritmusra, ill. a sajátos recitálási módra, vagy pedig dallamokra vonatkozhatnak. A 2Krón 5,13 arról tudósít, hogy a kórus énekét különféle hangszerek, közöttük harsonák kísérték. Hogy ezek gyakorlatilag hogyan működtek együtt, az nem világos: lehetséges, hogy az egyes hangszerek külön-külön szerepeltek, egymást váltogatva. Ez esetben a kürtnek lehetett olyan feladata, hogy jelt adjon egyik vagy másik hangszer belépésére. Magának a kórusnak az énekét egyszólamúként kell feltételeznünk, ugyanakkor elképzelhető két külön kórus egymással váltakozó, egymásnak mintegy felelgető éneke. (Az cánáh szó jelentése: felelni, énekelni). Ez az éneklési mód egyébként jól illeszkedhetett a h. költészet alapformájához, amely a gondolatritmusra épült, s lényege ugyanannak a gondolatnak más formában való megismétlése (ld. PARALLELIZMUS MEMBRORUM).
Az egyes zenei eszközökre nézve ld. a HANGSZEREK címszót.
SzCs
