Zeusz
Zeusz A görögöknél az istenpantheon feje, akit Rómában Jupiterrel azonosítottak. Az aranykorban Kronosz uralkodott, aki féltette a trónját a gyermekeitől. Ezért amint megszülettek, egyszerűen elnyelte őket. Csak Zeusz menekült meg, aki helyett anyja egy nagy követ nyeletett el az apjával. Zeuszt aztán Kréta szigetén elrejtve felnevelte. Amint felnőtt, hánytató szert adott be apjának, így az elnyelt gyerekek, akik időközben óriásatyjuk gyomrában szintén felcseperedtek, kikeltek börtönükből. Zeuszt elfogadták vezérüknek és legyőzték minden ellenségüket: a titánokat, Atlaszt, Prometheust, a gigászokat stb. Így lett Zeusz a menny ura, aki villámot, esőt és mennydörgést ad, de a világegyetemnek is az ura, akinek az akaratával senki, se isten, se ember nem szállhat szembe.
Homérosz és Hésziodosz (Theogonia 468) még csak ilyen Zeuszról tud. A későbbi Zeusz-kép kialakulásához a döntő lökést Pheidiász adta meg a Kr. e.-i 5. szd.-ban, amikor az olympiai nemzeti versenyek ünnepi temploma számára aranyból és elefántcsontból mint a világ királyát faragta ki Zeuszt: trónon ül, jobbjában a győzelem nemtője (Niké), baljában jogar. Átfogó lényére tekintettel most már számtalan mellékneve lett. Mint Zeusz Olympiosz, tiszteletére ünnepelték az olympiai játékokat. Kr. e. 167-ben IV. Antiokhosz Epiphanész a jeruzsálemi templomban is ennek a kultuszát rendezte be. Mint Zeusz Xeniosz a vendégbarátságnak és az idegeneknek volt az istene, aki megbosszulta, ha valaki a vendéggel vagy idegennel rosszat tett. Az ő számára Antiokhosz a Garizim hegyén rendezett be kultuszhelyet.
Ovidius római költő a Metamorphoses c. munkájában ( VIII. 614kk) mondja el, hogy a »Philemon és Baucis« történetében Zeusz a fiával, Hermésszel együtt megjelent emberi alakban. Így érthető, hogy miután Pál Lisztrában meggyógyított egy sántát, a város lakói a hallgatag Barnabást Zeusznak nézték, Pált, a szóvivőt pedig Hermésznek, és így kiáltoztak: »istenek jöttek le hozzánk emberi alakban«. És Zeusz papja áldozatot akart bemutatni nekik (ApCsel 14,11-12).
BF
