Zsidókhoz írt levél
Zsidókhoz írt levél 1. Tartalmi felosztása
1,1-4,13 Krisztus mindenek felett való hatalma 1,1-14 Krisztus nagyobb, mint az angyalok; 2,1-4 A Krisztusban adott kijelentés felelősségre kötelez; 2,5-18 Krisztus emberként végezte el üdvösségszerző munkáját; 3,1-6 Feljebbvaló, mint Mózes; 3,7-19 Izráel példája által óv a hitetlenségtől; 4,1-11 Buzdítás az Isten ajándékaiban való részesedésre; 4,12-16 Isten élő és ható igéje felelősségre indít.
4,14-10,31 Krisztus páratlan jelentőségű főpapsága 4,14-16 Ragaszkodjunk főpapunkhoz; 4,1-10 Krisztust Isten tette főpappá; 5,11-6,8 Óvás a megtorpanástól és a visszaeséstől; 6,9-20 Hitre, türelemre és kitartásra szóló buzdítás; 7,1-28 Krisztus főpap Melkisédek rendje szerint; 8,1-13 Krisztus új szövetség közbenjárója; 9,1-28 Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ÓSZ-i áldozatnál; 10,1-18 Krisztus áldozata egyszer s mindenkorra érvényes; 10,19-31 A hitvalláshoz való ragaszkodásra, kölcsönös szeretetre, a gyülekezetben való megmaradásra, a szándékos vétkezés elkerülésére szóló buzdítás.
10,32-13,17 Intelmek Krisztus és az egyház iránti hűségre. Bátorítás a szenvedések között lévő nép számára.
10,33-39 Ne veszítsétek el hiteteket a szenvedések között sem; 11,1-40 A hit példaképei; 12,1-3 Jézus a hit szerzője és beteljesítője, reá kell nézni; 12,4-11 A szenvedések Isten nevelő eszközei; 12,12-29 Ne szakadjon el senki Isten kegyelmétől; 13,1-17 Buzdítás szeretetre, tiszta, szent, áldozatos életre.
13,18-25 Záradék
2. A címe és első olvasói. A levél a prosz hebraiousz címiratot viseli, amelyet nem írója adott művének. Pentainosznál fordul elő először ez a címforma Eusebius, Historia ecclesiastica VI. 14,4 szerint. Ez szerepel a következőkben az egyházatyáknál, és ez található a legrégebbi kéziratokban is. Címzettjei Palesztinán kívül élő keresztyének, túlnyomórészben pogánykeresztyének. A hebraioi elnevezés annyiban érvényes rájuk, hogy ők lettek az ígéretek örököseivé. Keresztyénekről van szó, a második, ill. a harmadik generáció tagjairól, akiket fenyeget a hitben való megfáradás, szorongat a szenvedésektől való félelem, az egyház iránti hűség hiánya veszélyeztet, és a külső körülmények miatti csüggedés jellemez. A címzetteket ezektől óvja a levél írója.
3. ÚSZ-i helye. Már az 1Kel 17,1; 36,2-5 ismeri és értékeli. A Kánonban a 46. sz. papirusz szerint a páli irodalomhoz tartozik, és a Róm levél után következik, az 1Kor előtt. A legtöbb kéziratban a gyülekezeti levelek és az ún. Pásztori levelek között helyezkedik el, tehát a 2Thessz után következik, az 1Tim előtt. A nyugati egyház a páli levelek legvégére helyezi, tehát itt a Filemonhoz írt levél után következik. A Muratori kánonjegyzékben nem szerepel, az afrikai kánonban sincs benne 350 körül. A római egyház még Eusebius korában is elutasítóan vélekedik róla (Hist. eccl. VI. 20,3; 13,6), majd a nyugati egyház nagy teológusai és püspökei Hieronymus, Ambrosius és Augustinus mellette foglalnak állást. Ezt megelőzően a 382-es római zsinat a páli levelek közé sorolta, s 14 páli levélről beszél, viszont az afrikai zsinatok továbbra is csak 13 páli levélről tudnak. Luther elhatárolja a páli levelektől, és a Jak, Jud levelével és a Jel könyvével együtt az igazi kánoni iratok után sorolja. Kálvin sem tartja a Zsid-t páli levélnek, azonban ennek ellenére kánonikusnak számítja.
4. Írója. Origenész (Eusebius, Historia ecclesiastica VI, 25,11kk) szerint Pál tanításának gondolatait egyik tanítványa a maga sajátos, magyarázó módján jegyezte fel, de hogy ki írta ezt a levelet, azt csak az igaz Isten tudja: tisz ho graphszasz ten episztolen to men elethesz theosz oiden. A mai kutatók, római katolikusok protestánsokkal egyetértésben Pál egyik tehetséges tanítványa önálló művének tartják, s ily módon számításba jöhet: Lukács, Római Kelemen, Apollós és Barnabás.
5. Teológiai sajátosságai. A levél belső bizonyságtétele szerint a mű gondolatvilágát megérintette és ihlette Pál teológiája, de mondanivalójának megfogalmazásában más. Nem ismétli Pál teológiáját, hanem épít arra. Önállóan fogalmazza meg, és más aspektusból nézi Krisztus váltságmunkájának jelentőségét. Krisztus feltámadásán túl mennybe való emeltetésének jelentőségét hangsúlyozza, a Krisztus üdvözítő munkájának eredményén, az Istennel való megbékélésen túl a megtisztítás, megszentelés gondolatát emeli ki. Krisztológiájának főgondolata Krisztus főpapi tiszte. A törvényt a kultusz felől nézi. A másodszori megtérés kérdésével foglalkozik. Az egyház Krisztus úton lévő, vándorló népe, akitől Ura nagykorúságot vár. Szilárdságot igényel a hitben, ragaszkodást a hitvalláshoz, egymás szeretetére és jócselekedetre buzdítását. A hit példaképeire tekintve, Jézus Krisztus örökké tartó hatalmában és jóságában bízva kell járni népének abban a tudatban, hogy a maradandó nem a jelen, hanem az eljövendő.
6. Irodalmi jellege. Írója az alexandriai zsidósággal mutat műve alapján szellemi rokonságot. Az ÓSZ-et ugyanis az alexandriai iskola módszere szerint értelmezi. Igyekszik az íráshelyek mély, igazi értelmét feltárni, sok ÓSZ-i helyet hoz kapcsolatba Krisztussal, és ezek alapján világítja meg, hogy azok tartalma is Krisztus mindenek fölött lévő nagysága (l,5kk; 10,5kk). Alkalmazza az allegorizáló írásmagyarázatot, amely titokzatos, a jelenre érvényes értelmet bontakoztat ki az Írás szavaiból (11,13k; 13,11kk). Keresi és megfejti a tulajdonnevek jelentését (7,2). Használja a tipologizáló írásmagyarázati módszert is, amelyre az jellemző, hogy ÓSZ-i személyeket és intézményeket tökéletes ÚSZ-i megfelelőikkel állít szembe, Melkisédek az igazi főpap típusa (7). A földi szent sátor a szövetség mennyei sátrának árnyékszerű képe (8,2.5). A törvény a jövendő javaknak csak az árnyéka, nem maguknak ezeknek a javaknak a valósága (10,1). Utal a földi és a mennyei dolgok feszültségére (9,23k; 8,1kk), a teremtett és nem teremtett dolgok ellentétére (9,11), a múlt és a jövő (9,1kk; 13,14; 2,5), a mulandó és maradandó (7,3.24; 10,34; 12,27) dolgok közti különbséget úgy elemzi, hogy a múltról a jövőre, a mulandóról a maradandóra irányítja olvasói figyelmét (11,1; 6,4k; 11,16; 12,22; 10,1). A tanítást sorozatosan félbeszakítják rövidebb vagy hosszabb intő részletek. Stílusa, nyelve arról beszél, hogy írója járatos a g. retorika kifejezőeszközeinek az ismeretében, a legszínvonalasabb irodalmi alkotása az ÚSZ-nek. Nincs szabályos levélkezdete, szabályos viszont a levél befejezése. A levél nem mutatja sehol a valóságos levél jellegzetességeit. Sokkal inkább egy prédikáció sajátosságait jelzi. Ennek témája az, hoy megvilágítsa Krisztus mindenek felett való hatalmát, és kifejtse az ígéretes jövő eljövetelére vonatkozó ígéreteket, egy olyan nemzedék számára, amely a nyomorúságos jelen eseményei között sóvárog a múlt után, és kételkedni kezdett Krisztus minden más fölött lévő hatalmában és jelentőségében. A levél célja, hogy megszüntesse a krisztológiai téves nézeteket, és óvja a téves nézetek gyakorlati következményeitől azokat, akik elvesztették hitbeli józanságukat.
7. Keletkezési helye és ideje. Sem a levél belső bizonyságtétele, sem későbbi adatok alapján nem tudjuk megállapítani teljes bizonyossággal a levél keletkezési helyét. Gondolnak több helységre. Így számításba jöhet: Róma, Egyiptom, Efezus és Antiókhia. A keletkezési ideje, a levél tartalmi és irodalmi sajátosságai alapján, 80 és 90 között lehet.
LSK
