Barnabás

Teljes szövegű keresés

Barnabás – ciprusi származású lévita zsidó, eredeti nevén József (ApCsel), az első jeruzsálemi keresztény közösség tekintélyes tagja. Mindenét eladta, s a pénzt „az apostolok lábai elé helyezte”, akik a Bar Nabba, azaz 'bátorítás fia' melléknevet adták neki. Ő mutatta be pártolólag a megtért Pált a jeruzsálemi gyülekezetnek; tevékenyen munkálkodott az antiokhiai egyház felvirágoztatásán, s nyolc év múltán ide hívta Pált munkatársának. Elkísérte őt első térítőútjára, de utóbb összekülönbözött vele unokaöccse, Márk miatt. Később jóviszonyuk helyreállt, leveleiben (1Kor, Gal, Kol) Pál mint megbecsült és hűséges munkatársát említi ~t. A legendák szerint Ciprus szigetén Máté2 evangéliumát kezében tartva gyógyított; Milano püspökeként halt vértanúhalált, megkövezték, majd elégették. – Néhány újkori festményen (Raffaello, Vos, Jordaens) ~ Pál társaságában látható, amint a lisztraiakat igyekszenek meggyőzni, hogy ők nem istenek, és elhárítják a nekik felajánlott áldozati ajándékokat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages