Behemót

Teljes szövegű keresés

Behemót – több helyütt (Zsolt, Jób) szereplő mitikus szörny, óriási vízilóhoz hasonlatos szárazföldi állat. Felteszik, hogy a teremtéstörténet elején (Ter 1,1) álló tohu va bohu (Károlinál „puszta és kietlen”) második elemének alakváltozata a ~, ahogyan a tohué a Tehóm, és így egyike volt az ősszörnyeknek, amelyekkel a teremtéskor Istennek meg kellett küzdenie. Egyes midrások szerint ~ a párja Leviatánnak, mások szerint éppenséggel az ellensége, és a végítéletkor majd megvívnak, és kölcsönösen elpusztítják egymást; ismét mások úgy vélik, hogy a végítéletkor Mihály és Gábriel arkangyalok küzdenek majd meg velük. Némelyek úgy tartják, hogy roppant termetű, de szelíd állat ~, aki Isten engedelmével az Ezer Hegyen legel, és a Paradicsom folyójából iszik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages