Bertalan

Teljes szövegű keresés

Bertalan – a Bibliában (evangéliumok, ApCsel) az apostolok egyike; nevén kívül semmit nem tudunk meg róla. A hagyomány egy része úgy tartja, hogy a ~ ('Ptolemai vagy Talmai fai') voltaképp csak az apai neve Natanaelnek. Jacobus de Voragine Legenda Aurea c. középkori gyűjteménye szerint ~ Indiában térített, legyőzte a bálványokban lakó démonokat, és rákényszerítette őket Isten erejével, hogy szobrukat maguk zúzzák darabokra. Megszabadította Polemius király lányát egy démontól, majd csodái láttán a király is megtért. Ennek fivére, Astrages azonban elfogatta az apostolt, és elevenen megnyúzatta, majd lefejeztette. Csontjai előbb Lipari szigetén nyugodtak, majd Beneventóba (vagy talán Rómába) kerültek. Más legendák szerint Örményországban is működött, és az evangéliumot lefordította az indusok nyelvére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages