Elizeus

Teljes szövegű keresés

Elizeus – héberül Elisa ('Isten a szabadító') Safát fia, kiemelkedő próféta (1Kir, 2Kir). Illés szemelte ki isteni útmutatásra utódjául, s az eke mellől hívta meg, hogy fölkenetvén a segítségére legyen. Amikor mestere az égbe ragadtatott, palástja az alant álló ~ra hullt, ez jelezte, hogy a tanítvány örökölte az ő hivatalát. ~ Izrael-szerte működött, tanítványokat tartott, megismételte Illés több csodáját (a Jordán kettéválasztása, olajszaporítás, a halott fiu feltámasztása); meggyógyította a bélpoklos Naámánt, több alkalommal győzelemhez segítette Jórám1 királyt, megjövendölte Szamária szabadulását az arám ostrom alól. Egy tanítványával ő kenette fel Jehu1t ellenkirállyá, hogy töltse be az Úr büntetését Jezabelen és családján. Még holta után is csodát tett: feltámadt a halott, aki a csontjaihoz hozzáért. – A későbbi, már írásaik révén ismert prófétákhoz képest ~ egy archaikusabb típust képvisel, legalább annyira varázsló és csodatévő, mint amennyire Isten szavainak tolmácsa; ráadásul nagy tanítványi kört tart fenn korlátlan tekintéllyel és hatalommal; hivatásának zordon fenségét jelzi a történet, amikor az őt kopaszsága miatt csúfoló fiúkat medve tépi szét. A hozzá fűződő epizódok erős átfedést mutatnak az illési mondakörrel; a mesterrel kapcsolatos csodák egy részét nyilván azért ruházták át a tanítványra, hogy eredendően halványabb alakjának jelentőségét így hangsúlyozzák. – A tanítvány elhívatását a mester által Massys képén szemlélhetjük; az Illés mennybe ragadtatását mutató ábrázolásokon is általában ott szerepel ~, amint elkapja mesterének aláhulló köpenyét. A sunnamita nő fiának feltámasztását Breenberg, Rembrandt, Zick és West festményei mutatják, míg a csúfolódó gyermekekre rontó medvék jelenete főleg németalföldi festőket ihletett, valamint Poussint és Tiepolót. A próféta csontjai által feltámasztott férfit egyebek közt Barentsz., Bray és Chapron ábrázolták.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages