Ezékiel

Teljes szövegű keresés

Ezékiel – héberül Jechezkel ('Isten megerősít') próféta, a négy „nagy” egyike, Búzi fia (Ez). Papi családból származott, s maga is pap volt. Kr.e. 598-ban került a fogságra hurcoltak első csoportjával Babilonba, s hátralévő éveit ott töltötte. Nagyszabású s néha bizarr látomásai közül a legismertebbek: a mező, ahol a szétszórtan heverő emberi csontok húst öltenek s megelevenednek (erre épül Füst Milán Jelenés c. verse); az Úr villámölelte tüzes trónusa, amelyet minden irányba gördülő kerekeken lebegő, ember-, bika-, oroszlán- és sasarcú kerubok tartanak (innen az evangelisták szimbólumai). Jövendölései közül a leggazdagabb irodalmi utóélete a Góg hadjáratával kapcsolatos; lásd még Ohola és Oholiba. – ~ képgazdag víziói a keresztény művészetben is mély nyomot hagytak. Az isteni trónus látomásának elemei, főleg a négy élőlény a kora középkor óta beépültek a dicsőségében trónoló Jézus („Maiestas Domini”) ábrázolásaiba, amelyek a keleti és nyugati egyház régebbi templomapszisaiban, nyugaton a román és gótikus templomkapuk ívmezejében láthatók. Az eredeti ~i látomás szerepel Raffaello freskóján a Palazzo Pittiben, míg a megelevenedő csontmező képe Luca Signorelli freskóján, Tintoretto, Vos és Bruyn festményein szemlélhető.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages