Hénok

Teljes szövegű keresés

Hénok – más néven Énók, Hénoch, Hánokh ('felszentelés'), az Ádám és Noé között sorakozó nyolc ősatya egyike, Matuzsálem apja (Ter). Istenfélő élete jutalmául elevenen jutott a mennybe, ami rajta kívül csak Illésnek, az Újszövetségben pedig Jézusnak jutott ki. Ugyanez a név szerepel a Káinból kiinduló genealógiai sorban is mint magának Káinnak fia, akiről apja az első várost nevezte el; fia Irád volt. – A zsidó és mohamedán hagyomány szerint ~ találta fel a csillagászatot, a számokat, az írást és mindenféle tudományt. A Hénok könyve c. apokaliptikus jellegű apokrif irat előbb Isten fiai és az özönvíz történetét adja elő, a bukott angyalok büntetését, majd ~ útját írja le a négyrészes alvilágon át a Paradicsomba és a mennybe, szól az Emberfia eljövendő ítéletéről, s végül őt öltözteti dicsőségbe az Ősöreg, vagyis Isten. [I. B3]

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem