Illés

Teljes szövegű keresés

Illés – avagy Éliás, héberül Élijahu ('Jahve az Isten') nagy próféta Izraelben, Áháb és Áházia1 királyok idejében (1Kir, 2Kir). A gileádi Tesbiben született. Nagy szárazságot jövendölt három évre, ami be is teljesedett: ezzel lépett fel jelképesen Baál kultusza ellen, amelyet a királyné, Jezabel terjesztett el és pártolt Izraelben, Baál ugyanis a termékenyítő esők istene volt. Kármel hegyén már közvetlenül is felvette ellene a harcot: lényegében a király jóváhagyásával a pogány isten több száz papját koncoltatta fel egy istenítélet keretében. Megrótta Áhábot, amiért csalárdul megölette Nábótot, hogy szőlőjét elvehesse; ez alkalommal menekülnie kellett a királyné haragja elől. Negyvennapi vándorlás után jutott el a Hóreb hegyéig, s ott Isten megnyilatkozott neki (akárcsak valaha Mózesnek). Az Úr segítségével ~ számos csodát vitt véghez: megszaporította a szegény szareptai asszony olaját és lisztjét, halottat támasztott fel, tüzet imádkozott le az égből, kettéválasztotta a Jordán vizét stb. Végül utódjául szemelte ki és avatta fel Elizeust, majd tüzes lovak vonta szekér ragadta elevenen az égbe. A zsidók hite szerint máig is él, és még egyszer eljön a világra a Messiás érkezése előtt. – A próféta legendákkal körülölelt alakja a legfontosabbak egyike az Ószövetségben. Konok és kegyetlen harca Baál ellen az első igazi és nagyszabású offenzíva Jahve dominanciájáért s némely aspektusában már a monoteizmus vonásait mutatja. Legendaköre jelentős átfedést mutat Elizeusével. ~ üdvtörténeti fontossága kiviláglik abból, hogy a tábor-hegyi megdicsőülés alkalmával Mózes mellett ő jelenik meg Jézus oldalán mint az Ószövetség két legkiemelkedőbb alakjának egyike. Ugyancsak Jézus hasonlítja ~hez Keresztelő Jánost, mint aki már eljött a világra a Messiás útját előkészíteni. ~ mennybe ragadtatása is kitüntetettségét jelzi, ez korábban egyedül Hénoknak jutott ki. – Ady Az Illés szekerén c. verse ez utóbbi mozzanatra utal, és a kiválasztottak fenséges, de szívdermesztően magányos életsorsát érzékelteti. – A keresztény művészetben a középkor óta gyakran ábrázolták a pusztában kuporgó prófétát, amint egy holló nyújt neki darabka kenyeret (pl. Savery, Rubens, Guercino). Sok képen látjuk, amint a próféta feltámasztja a szareptai özvegy fiát, bár olykor ezek ábrázolhatják Elizeus hasonló csodatettét is. A Kármel hegyén bemutatott áldozatot és Baál papjainak lemészárlását id. Lucas Cranach, Romanelli és Lebrun festették meg egyebek között; Luini, Tintoretto és Rubens képein angyal ébreszti ~t a pusztában, amikor Jezabel haragja elől Hóreb hegyére menekül. Mennybe ragadtatása a tüzes szekéren számtalan domborművet, iniciálét, metszetet s más ábrázolást ihletett, később Lotto, Tintoretto, Melchior, Rubens, Pereda, Vouet és mások festményeit. Jelen van ~ természetesen a Jézus megdicsőülését (a tábor-hegyi „színeváltozását”) ábrázoló igen nagy számú újkori festményen is. – Zenei emléket Mendelssohn Éliás c. monumentális oratóriuma állít a prófétának.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem