Jehu

Teljes szövegű keresés

Jehu1 – ('Ő az Úr') Izrael királya (uralk. Kr.e. 841–814), Jehosafát fia (2Kir). Áháb, majd Jórám1 király hadvezére volt, és épp az ammoniták ellen hadakozott Ramótnál, amikor Elizeus egyik tanítványa a próféta nevében királlyá kente, és rábízta, hogy az Úr ítéletét végrehajtsa Áháb házán. ~ azonnal otthagyta a csatát, s Jezréelbe sietve megölte a seblázból lábadozó Jórámot és vele együtt Áháziá2t, Júda királyát, aki épp Jórámnál volt látogatóban, majd Jórám anyját, Jezabelt koncoltatta fel. Hamarosan kiirtotta Áháb minden fellelhető leszármazottját, sőt Aházia júdai rokonait is, akik uruk keresésére jöttek, végül egy templomba csalta és lemészároltatta Baál papjait. – A szentírás, amely Izrael minden királyát egyöntetűen elmarasztalta azon okból, hogy Jeruzsálemen kívül állítottak szentélyt, egyedül a kíméletlen ~val tesz bizonyos kivételt; az Úr személyesen szól hozzá (egyedül Izrael királyai közül!) és negyedíziglen biztosítja utódai számára a trónt, mert végrehajtotta az ő ítéletét, és erélyesen fellépett az idegen kultusz ellen. A véreskezű trónbitorlót a valóságban aligha vezették üdvtörténeti megfontolások, csupán a szent iratok késői, papi szemléletű átdolgozói avatták az Úr bajnokává. Kiváló bizonyíték erre, hogy az időben hozzá közel álló Ozeás próféta a jezréeli vérengzést istentelen gaztettnek minősítette.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages