Jezabel

Teljes szövegű keresés

Jezabel – vagy Izebel ('hol a herceg?') Etbaál szidóni király lánya, Áháb izraeli király felesége (1Kir, 2Kir). Szülőföldje istenének, Baálnak a tiszteletét igyekezett Izraelben elterjeszteni, és irtotta az Úr prófétáit; Nábót megöletését is ő tervelte ki. Mindkét eset kapcsán konfliktusba került Illés prófétával, aki megátkozta őt, és megjövendölte, hogy saját kutyái fogják felfalni a testét. Ez be is következett, amikor Elizeus, még Áháb fiának uralma idején, ellenkirálynak kenette fel Jehu1t. Jehu a királynét kidobatta palotája ablakán, és a testén tiportatott serege lovaival. Mire el akarta temettetni, már csak a koponyáját és néhány csontját találták. – Az Írás talán senkiről nem beszél oly gyűlölettel és megvetéssel, mint ~ről, s természetesen ez vallási ténykedésének szól. Igaz, hogy Nábót esete a királyné cinikus önkényének jele, de hát ilyesmit Dávid is elkövetett Uriás1sal; ~ irtotta az Úr híveit, de Illés is több százat mészároltatott le Baál papjai közül. ~ két fia (Áházia1 és Jórám1) lett király Izraelben, leánya, az igazán elvetemült Atália pedig Júda trónját kaparintotta meg. Még az Írás is méltányolja, mily bátran és büszkén nézett szembe ~ a halállal: szemét kifestve, királynői ékeit felöltve állt palotája ablakába, s a vesztére törő Jehut maróan gúnyos megjegyzéssel fogadta. – Jezabel halálát ábrázolják Koger, Luca Giordano és Zorzi festményei. [III. B1]

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages