József

Teljes szövegű keresés

József2 – héberül Jehószif ('meggyarapít az Úr'), Dávid házából való jámbor férfiú, Mária1 jegyese, Jakab2 (vagy Héli2?) fia (Mt, Lk). Mikor menyasszonyának áldott állapotát felfedezte, titkon el akarta bocsátani, de álmában angyal intette, hogy a gyermek a Szentlélektől van, s így ~ feleségül vette Máriát. Jézusnak atyai gondját viselte, Heródes1 martalócai elől anyjával együtt Egyiptomba menekítette, majd két év múlva, újabb angyali intésre, visszatért velük Názáretbe, s ezután ott élt családjával. Ács volt, s mesterségét Jézus is elsajátította. – Egy II. századi apokrif irat, a Jakab-ősevangélium szerint ~ javakorú férfi volt, amikor tizenkét özvegyember közül isteni jel őt választotta ki arra, hogy a templomi szüzek soraiból gondjaiba vegye a tizenkét éves Máriát. Mikor Mária terhessége nyilvánvalóvá vált, a főpap istenítélet keretében mérget itatott vele és ~fel is, és látva, hogy az egyiküknek sem árt, bűntelennek nyilvánította őket. – ~ a középkori misztériumjátékokban és költeményekben gyakran kissé szánalmas figuraként lép elő a más gyerekével vesződő, családjáért robotoló öregecske férj szerepében, bár a bibliai források nem említik, hogy feleségénél lényegesen öregebb lett volna. ~ és Mária jegyességét ill. házasságát akkor és később is némi kandi, sőt kaján kíváncsiság övezte; Jézus nevelőatyjának alakjára óhatatlanul rávetődött valami a felszarvazott férjnek kijáró nevetségességből. – Mivel Jézus életének több eseményében szerepet játszott, ~ alakja a keresztény művészet sok alkotásán szerepel. Igen gyakori képtípus képzelt eljegyzése Máriával a Templom előtt vagy benne, olasz szóval a Sposalizio (Giotto, Fra Angelico, Raffaello, Murillo és igen sok más). A nevelőatya természetesen jelen van sok-sok ezer ábrázoláson, amelyek Jézus születését, a pásztorok és a napkeleti bölcsek imádását, Jézus templombéli bemutatását jelenítik meg. Ő a központi szereplő a következő műveken: angyal inti ~et, hogy ne féljen az állapotos Máriát magához venni (Luini, Poussin); álmában látott angyal felszólítja, hogy meneküljön családjával (Crespi, Giordano, Rembrandt, La Tour – ez és az előző képtípus nehezen különböztethető meg); ~ Máriával és a gyermekkel Egyiptomba tart (Giotto, Gentile, Brueghel, Correggio, Parmigianino, Rembrandt stb.). Ez utóbbi téma roppant népszerű volt mindig: a kissé görnyedt tartású, szakállas és kopaszodó idős férfi szamarat vezet kötőféken, azon ül Mária, ölében a gyermekkel. Gyakori változatok: a család megpihen az úton; folyón kelnek át; ~ rablókat kerget el botjával; Mária mos, vagy a gyermeket fürdeti egy patakban. Ritkábban a műhelyében foglalatoskodó ácsmestert látjuk a felserdült Jézus társaságában (Dürer, Ribera, Rubens, Rembrandt, La Tour); ~ halálát Vaccaro, Crespi, Giordano és Goya festette meg. [V. D2]

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages