Józsue

Teljes szövegű keresés

Józsue – vagy Józsué, Józsua, héberül Jehosua ('Jahve megszabadít') Nun fia, a zsidók legkiválóbb hadvezére (Kiv, Szám, MTörv, Józs); nevét Mózestől kapta a korábbi Hósea helyett. A pusztai vándorlás elején megverte az amalekitákat; ő kísérte az Úr elé induló Mózest a Sínai-hegy lábáig. Tagja volt a tizenkét tagú csoportnak, amelyet az Kánaán kikémlelésére küldött; Káleben kivül egyedül ő adott biztató beszámolót erről a szemléről. Mózes halála után annak örökébe lépett; minden tettében az Úr sugalmazása irányította. A zsidó népet bevezette az Ígéret földjére, hosszas harcokban legyőzte az ellenséges kánaáni királyokat és az ellenszegülő városokat, végül Mózes meghagyása szerint felosztotta az elfoglalt ország földjét a tizenkét törzs között. Haditetteihez kiemelkedő csodák is kapcsolódtak: Jerikó bevételekor a város falait harsonák hangjával omlasztotta le, az ellene szövetkezett öt emoreus királlyal (lásd Adonisédek) vívott csatájakor, az Ajalon völgyében pedig szavára megállt az égen a nap, hogy serege napvilágnál üldözhesse és semmisíthesse meg a menekülő ellenséget. – Ellentétben nagy elődjével, ~ nem sok nyomot hagyott az irodalomban; ennek oka legfőképp az, hogy alakjához semmi regényes mozzanat nem kapcsolódik, ő maga soha nem kerül valódi konfliktushelyzetbe. Történetének megszövegezői olyan mértékben igyekeztek hangsúlyozni az Úr irányító sugalmazását és segítő erejét a zsidó nép honszerzésében, hogy emiatt ~nak még hadvezérként is csak az engedelmes végrehajtó nem túl hálás szerepe jutott. Thomas Mann A törvény c. kisregénye az ügybuzgó és igen rátermett, operatív ifjút rajzolja ~ alakjában, aki áhítatos tisztelettel tekint fel a vezér nagy eszméktől megszállt alakjára, ám a gyakorlati részletekben gyakran az ő ügyessége segíti megvalósulni amannak kissé elmosódott kontúrú elképzeléseit.– A keresztény művészet sem mutatott túlzott érdeklődést ~ iránt; a leggyakrabban ábrázolt vele kapcsolatos esemény, Jerikó falainak leomlasztása képein sem mindig vagy nem kiemelten szerepel az ő alakja. Őt magát csak azok az újkori táblaképek állítják középpontba, amelyeken a páncélt viselő, szakállas, már nem épp ifjú vezér az égre mutatva megállítja a napot (Raffaello, Cortona, Giordano, Tiepolo, Courteois, Torres). – A zene világában Bononcini operája s főképp Händel oratóriuma formáka meg ~ alakját.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages