Natanael

Teljes szövegű keresés

Natanael – ('Isten ajándéka') igaz zsidó férfi (Jn), akit barátja, Fülöp1 vett rá, hogy találkozzék a názáreti Jézussal, mert ő a próféták által megígért szabadító. ~ előbb vonakodott mondván, Názáretből semmi jó nem jöhet, tudta ugyanis, hogy a próféciák szerint a Messiásnak Betlehemből kell jönnie. Jézus azonban meggyőzte őt isteni mindentudásáról (egy misztikus élményére célzott, amelyről más nem tudhatott rajta kívül), és ~ készségesen követte. – Az evangéliumi szövegkörnyezet és az epizód hangsúlyos jellege azt látszik sugallni, hogy az apostolok egyikét hívta meg Jézus ~ személyében. Az apostolnévsorokban azonban ~ neve nem található, ezért a hagyomány az apostolok egyikével, leginkább Bertalannal azonosította, főleg azon az alapon, hogy e listákon Bertalan neve Fülöpé mellett áll.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem