Quirinius

Teljes szövegű keresés

Quirinius – teljes nevén Publius Sulpicius ~, római konzul, Kr.u. 6-tól Szíria legátusa. Lukács2 evangéliuma szerint ő rendelte el azt a népszámlálást, amelynek során József2nek Betlehembe kellett mennie, ahol aztán Jézus megszületett. Josephus A zsidók története c. műve valóban említ egy adónyilvántartást célzó népesség-összeírást, amelyet ugyan nem „az egész világon”, hanem a fennhatósága alá eső területen ~ rendelt el Kr.u. 7-ben, és amelynek során Galileában súlyos zavargások törtek ki. Ez az időpont azonban elég távol esik a jelenlegi időszámításunk kiindulópontját képező esztendőtől (amelyet Dionsius Exiguus jelölt ki a IV. században), és még inkább attól, amit Jézus születésére nézve Máté2 evangéliumából kikövetkeztethetünk. Ott ugyanis az a Heródes1 rendeli el a betlehemi kisdedek lemészárlását mintegy két évvel Jézus születése után, aki már Kr.e. 4-ben meghalt. Tovább növeli a gondokat Lk egy másik adata, amely szerint Jézus Tiberius uralkodásának 15. évében kezdte nyilvános működését, ami Kr.u. 28-29-et jelent, márpedig ekkor Jézus mindössze 21-22 éves lehetett, ha a ~ra vonatkozó állítást elfogadjuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem