Saul

Teljes szövegű keresés

Saul1 – ('a kívánt') a gibeai Kis fia, tekintélyes és daliás termetű benjáminita ifjú (1Sám). Apja néhány elkóborolt szamárkanca keresésére küldte; ~ Cúfban a „látóember” hírében álló Sámuelhez fordult tanácsért, mire a próféta isteni sugallat nyomán királlyá kente, majd a népet Micpába hívta össze, és ott nyilvánosan, sorsvetés alapján is királynak nyilvánította őt. (Más szövegrész szerint a nép kiáltotta ki ~t királynak, amikor bravúros rajtaütéssel megsemmisítette a Jábes-Gileádot ostromló ammonita Náhás seregét.) Unokafivére, Ábner és hős fia, Jonatán1 támogatásával ~ számos győztes csatát vívott a filiszteusok, ammoniták, moabiták és amalekiták ellen, ám Sámuellel megromlott a viszonya, s a próféta titkon ellenkirálynak kente fel az ifjú Dávidot. Dávid hamar feltűnt ~ udvarában; eleinte a király is kegyelte, lányát, Mikált hozzáadta, de az ifjú hadi sikerei és növekvő népszerűsége miatt félteni kezdte tőle uralmát, s az életére tört. Nób papjait, akik segítették a szökevényt, kardélre hányatta (lásd Áhimelek), és saját fiát is keményen megrótta, hogy ellenségével barátkozik. Dávid ellen indított portyái azonban kudarcot vallottak, két alkalommal maga is csak ellenfele nagylelkűségének köszönhette puszta életét. A filiszteusokkal vívott döntő gilboai ütközet előtti éjen az endóri halottlátó asszonnyal megidéztette a halott Sámuel árnyát. A próféta megjövendölte, ami másnap be is következett: ~ és három fia elesett az ütközetben. Maga a király, halálos sebet kapva, saját kardjába dőlt. – ~, aki a jelentéktelen Benjámin-törzsből kiemelkedve volt képes Izrael tekintélyes részével elfogadtatni uralmát, alighanem sokkal kiválóbb király és ember volt, mint amilyennek a vele foglalkozó szentírási könyv ábrázolja. A szerző ~-ellenes elfogultságának két motívuma is nyilvánvaló. Az egyik az, hogy minden bizonnyal a dávidi dinasztia szolgálatában működött, ezért a sokrétű hagyományból főképp olyan epizódokat foglalt művébe, amelyek egyrészt a dinasztiaalapító erőszakos trónszerzésében az isteni szándék megvalósulását mutatják (innen ~ „elvettetése”), másrészt emberileg is gyarlónak, sőt hitványnak és hitszegőnek tüntetik fel Dávid ellenfelét. A másik motívum a szerző és a feltehető későbbi átdolgozók és szerkesztők papi látásmódja. ~nak a Sámuel képviselte teokratikus irányzattal, a papság és a papi szentélyek évszázadok óta meggyökeresedett tekintélyuralmával kellett keményen megküzdenie, hogy királyi hatalmának érvényt szerezzen, ez a harca pedig aligha tette a papi szerzők kedveltjévé. Az első király bukásának épp az az egyik fő oka, hogy még nem tudott elegendő erőt mozgósítani ehhez a küzdelemhez; a másik az, hogy a papság által ellene kijátszott trónkövetelőben rátermettebb, tehetségesebb riválisa támadt. – Alexandriai Philo kedvezőtlenül értékelte ~t, Josephus Flavius legalább hősiességét méltatta. A középkor irodalma egyöntetűen elítélte, s a bibliai beállítás maradt uralkodó a XVIII. századig. Voltaire drámája mutatja be elsőként ~t a papi mesterkedések áldozataként; Alfieri darabja a papok és a trónkövetelő által sarokba szorított, Istennel hiába viaskodó uralkodó tragédiáját bontja ki. Byron négy verset szentelt neki a Héber dallamok c. ciklusban; A. Gide ~ homoerotikus vonzalmának visszautasításával magyarázza, hogy Dávidot gyilkos dühvel üldözni kezdte. – A képzőművészet nem tüntette ki érdeklődésével a kedvelt Dávid ádáz ellenségét. Leginkább ifjú vetélytársával kapcsolatban ábrázolták: ~ fogadja a Góliát fejével érkező győztes Dávidot (Giorgione); kedélybetegen Dávid hárfajátékát hallgatja (Rembrandt); dárdát vet a hárfázó Dávidra (Guercino, Lucas van Leyden, Kremer). Halálát Pieter Brueghel és Guercino festette meg; lásd még Sámuel. – A balsorsú királyról Händel és Stradella írt oratóriumot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem