Amphiktüón

Teljes szövegű keresés

Amphiktüón – az első emberek egyike a nagy özönvíz után, Deukalión és Pürrha fia, Hellén fivére. Egyesek szerint erőszakkal szerezte meg Athén trónját, megölve apósát, Kranaoszt, valamint ő adta a nevét a városnak, amidőn Athéné istennőnek szentelte. A hagyomány sok kevéssé jellemző és ellentmondó adatot őrzött meg róla, mint pl. hogy elsőnek keverte vízzel a bort (ezt négy-öt más héroszról is mesélik), valamint hogy vendégül látta Dionüszoszt, amit ősi voltával nehéz egyeztetni, hisz a bor istenét a halandók nyolc-tíz generációja előzte meg időben. – Alakja alighanem mesterséges alkotás, hogy tőle eredeztessék tizenkét észak-görögországi város szövetségét, a kultikus, kereskedelmi és védelmi jellegű Amphiktüoniát, amely egészen a római hódításig fennállt; alapítását más hagyomány Akrisziosz királynak tulajdonította. (Hasonló nevet más városszövetségek is viseltek.) II C3, XV A1

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem