Amphilokhosz

Teljes szövegű keresés

Amphilokhosz – argoszi királyfi, Amphiaraosz és Eriphülé fia; örökölte apja jóstehetségét. Részt vett az epigonok hadjáratában, s utána fivérével, Alkmaiónnal együtt megölték anyjukat, hogy apjuk haláláért bosszút álljanak. (Más monda szerint ebben nem volt része.) Későbbi hagyomány szerint a trójai háborúban is harcolt, utána pedig Mopszosszal együtt Kilikiába ment, ott közösen megalapították Mallosz városát s benne egy jósdát. Idővel hajba kaptak a város uralmán, s párviadalban megölték egymást. Utóbb azonban szellemeik összebékültek, s jósdájuk nagy hírnévre tett szert; a jóslatkérők álmukban kaptak feleletet kérdéseikre. Egyesek szerint ez a késői hagyomány nem is ~ ra, hanem azonos nevű és hasonló jóstehetségű unokaöccsére vonatkozik. X D3

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages