Hippolütosz

Teljes szövegű keresés

Hippolütosz – athéni királyfi, Thészeusz és az amazon királynő, Hippolüté fia. Apjának második asszonya, Phaidra szerelemre gyúlt iránta; közeledését ~ visszautasította, ezért a megsértett asszony bevádolta uránál, hogy mostohafia erőszakot akart elkövetni rajta. Thészeusz hitelt adott a rágalomnak, fiát megátkozta és apját, Poszeidónt kérte, hogy mérje ő a büntetést az elvetemült fiúra. A tenger istene egy fehér bikát küldött a partra, amikor ~ épp arra kocsizott; a lovak megvadultak, a kocsit felborították, s őt a parti szirtek közt vonszolták, míg sebeibe bele nem halt. – Ez a motívum, az elutasított nő bosszúja, sok görög mondában visszatér (lásd Péleusz, Bellerophontész), és ismerős a Bibliából is, József és Putifárné történetéből. A ~-monda fennmaradt ókori feldolgozásai közül Euripidész azonos című tragédiája ~ szűzies ifjúként állítja elénk, aki csak a vadászattal törődik, és mint anyja, a szűz Artemisznek hódol; ezzel Aphroditét sérti, aki bosszúból kelti a bűnös szenvedélyt iránta mostohaanyjában. ~ megesküszik Phaidrának, hogy nem árulja el az előtte feltárt titkot, bűnös szerelmét, de sorsát így sem kerülheti el. Racine Phaedrájában ~ titokban Arikiába szerelmes, aki az apjával ellenséges Pallantidák (Pallasz3) családjába tartozik; ezt megtudva a féltékeny mostohaanya végképp összeomlik. – Vergilius Aeneise szerint ~ Artemisz kérésére Aszklépiosz feltámasztotta, s ő Róma közelében, Ariciában telepedett le, ahol Virbius néven élt; más hagyomány szerint Virbius ~nak és feleségének, Arikiának a fia volt. – Az ókorból szarkofágdomborművek maradtak fenn róla, és falfestmények, az egyiken a dajkával látható. Rameau Hippolytus és Aricia címen operát komponált róla. IV D3

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages