Küknosz

Teljes szövegű keresés

Küknosz1 – a kis-ázsiai Kolonai királya, Poszeidón és Kalüké fia. Apja kegyéből sebezhetetlen volt; nevét, amely hattyút jelent, bőrének fehér színéről nyerte; mások szerint születése után anyja kitette a tengerparton, s a halászokat, akik rátaláltak, egy hattyú vezette hozzá. Első feleségétől, Prokleiától egy Hémithea nevű lánya és egy Tenész nevű fia született. Második felesége, Philonomé beleszeretett mostohafiába, s mert az visszautasította, azzal vádolta meg apja előtt, hogy húgával fajtalankodik, s ezt egy fuvolajátékossal is tanúsíttatta. ~ hitt az asszonynak s a tanúnak, két gyerekét egy ládában a tengerbe hajíttatta, ám azok megmenekültek, egy szigetre sodródtak, amelyet Tenész Tenedosznak nevezett el. Utóbb fény derült a valóra, ~ megbékélt fiával, az ármányos asszonyt pedig elevenen eltemettette, tanúját holtra köveztette. A trójai háború idején a görögök az ő országát is megtámadták; Akhilleusz párharcra állt ki ~szal, s látva, hogy sem kard, sem dárda nem fogja, a sisakszíjával fojtotta meg. Ovidius szerint a páncélban csak egy hattyú tetemét találta. XII A2

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages