Melampusz

Teljes szövegű keresés

Melampusz1 – a thesszaliai Amüthaón király és Eidomené fia. Neve fekete lábút jelent, talán azért, mert csecsemőkorában anyja egyszer kitette az árnyékba, de a lábát figyelmetlenségből a napon hagyta. ~ Apollóntól kapta jóstehetségét; ezenkívül az állatok beszédét is értette, amit annak köszönhetett, hogy megmentette egy fészekalja kígyó életét, s azok hálából tisztára nyalták a fülét. Egy ízben fivére, Biasz beleszeretett Néleusz lányába, Péróba, ám az apa csak annak adta a lányt, aki hozzá hajtja Phülakosz király féltett gulyáját. ~ vállalkozott fivéréért a marhalopásra, noha jóstehetsége folytán tudta, hogy rajtakapják, ám azt is tudta, hogy egy évvel utóbb megszabadul, és megkapja a gulyát is. Valóban elfogták és a király börtönbe záratta, de ~ egy év múltán szerencsésen megtudta egy sólyomtól, mi okozza Phülakosz fiának, Iphiklosznak az impotenciáját, s mivel sikerült a bajt kikúrálnia, megkapta a királytól a gulyát, s megszerezte Pérót Biasz számára. Utóbb Proitosz (vagy Anaxagorasz) király lányait gyógyította ki dionüszoszi tébolyukból, és ezért megkapta egyikük, Lüszippé kezét az ország egyharmadával; az időközben megözvegyült Biasznak ugyanezért a gyógyításért egy másik királylány, Iphianassza kezét s az ország további harmadát kötötte ki. ~ jóstehetségét számos leszármazottja örökölte: Mantiosz nevű fiától született két unokája, Polüeidosz (lásd Glaukosz1) és Polüpheidész, illetve az utóbbitól való dédunokája, Theoklümenosz2, valamint másik fiától, Antiphatésztól való dédunokája, Amphiaraosz. – Ezek az események főként Apolloniosz Rhodiosz Argonautikájából ismerősek, de már az Odüsszeia is sok mindent felemlít ~ról és utódairól; egyesek ebből arra következtettek, hogy ~ egy korai, gazdag epikus anyag központi alakja lehetett, s talán egy Melampodia (?) című, utóbb elveszett eposz hőse. XVI A3

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages