Oinomaosz

Teljes szövegű keresés

Oinomaosz – éliszi király, Arész fia. Szép leányát, Hippodameiát nem akarta férjhez adni, mert egy jóslatból tudta, hogy veje fogja okozni halálát; mások szerint azért, mert szerelmes volt tulajdon lányába. Ezért minden kérőt kocsiversenyre hívott ki azzal a feltétellel, hogy a győztes ledöfheti a vesztest. Mivel az apjától kapott csodaparipákkal versenyzett, mindig győzött, pedig versenytársainak fél óra előnyt adott az Olümpia és Korinthosz közötti távon. Már tizenkét kérő feje száradt a városkapu mellé tűzve, amikor Pelopsz jelentkezett kérőnek. Ő pártfogójától, Poszeidóntól kapott csodálatos lovakat, ráadásul megvesztegette ~ kocsihajtóját, Mürtiloszt, hogy gyengítse meg a kocsi tengelyét, így a király a cél előtt felborult és halálra zúzta magát. Az éliszi hagyomány szerint egyébként Pelopsz alapította sikere emlékére az olümpiai játékokat. ~ fia volt a balsorsú Leukipposz1. – A neves kocsiversenyt vázafestmények, valamint az olümpiai Zeusz-templom timpanonjának szobrai örökítették meg. III B3, VII B1

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages