Palamédész

Teljes szövegű keresés

Palamédész – euboiai királyfi, Naupliosz2 és Klümené fia, anyja révén Agamemnón és Menelaosz unokatestvére. Zsenge korában Kheirónnál tanult Akhilleusz társaságában. Költő volt és feltaláló, neki tulajdonították a mértékek, a súlyok, a kockajáték és a borvegyítés bevezetését. Mikor unokafivéreivel Ithakára ment, hogy Odüsszeuszt a trójai hadhoz való csatlakozásra bírják, az bolondnak tetette magát, szamarat s ökröt fogott ekéje elé, s a barázdába sót vetett. ~ felkapta a csecsemő Télemakhoszt, s letette az állatok elé, mire Odüsszeusz kikerülte a szántó állatokkal; ezzel lelepleződött, s így kénytelen volt velük tartani. Bár ~ tekintélyes sereggel vonult maga is a hadba és vitézül küzdött, kezdettől a béke és megegyezés szükségességét hirdette. A harcosok között ráadásul nagy népszerűségnek örvendett, a vezérek ezért is féltékenykedtek rá; Odüsszeusz különösen gyűlölte őt lelepleztetéséért, valamint azért, mert egy vetélkedésen ügyesebbnek bizonyult nála, s rávette vezértársait, hogy veszejtsék el őt. ~ sátrában kincset rejtett el s egy levelet, amely azt „tanúsította”, hogy a hős megvesztegetést fogadott el Priamosztól, s azért sürgeti a békét. A vezérek tanácsa a hamis bizonyítékok alapján mint árulót halálra ítélte ~ és a katonák agyonkövezték. A monda két eltérő változata szerint Odüsszusz és Diomédész2 halászat alkalmával vízbe fojtotta, illetve egy száraz kútba engedte s kövekkel betemette ~t. Halálát apja tőle telhetőleg igyekezett megbosszulni. – Erről az eseményről, amely a legcsúnyább folt Odüsszusz jellemén, Homérosz még nem tudott; a nagy tragikusok közül Szophoklész két műben is feldolgozta, de egyik sem maradt ránk. Gorgiasz, a híres retorikus „rekonstruálta” ~ védőbeszédét s szavait, melyeket kivégzése előtt mondott: „Gyászollak, igazság, mert előbb haltál meg, mint én!” – Canova szobrot mintázott ~ ről, Tiepolo pedig megfestette a jelenetet, amikor ~ leleplezi a színlelő Odüsszeuszt. IX A3

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem