Romulus

Teljes szövegű keresés

Romulus – Róma alapítója és első királya. Anyja Rhea Silvia volt, Numitor albai király lánya, akit trónbitorló nagybátyja, Amulius Vesta-szűznek kényszerített. Mars isten álmában lepte meg a királylányt, és két ikerfiút nemzett vele. Amulius megparancsolta, hogy a csecsemőket fojtsák a Tiberisbe, de a szolgák megsajnálták, és egy kis nádteknőben a megáradt vízre tették őket. A partra sodródott ikreket egy nőstényfarkas szoptatta, amikor Faustulus, a király pásztora rájuk talált; magához vette s feleségével, Acca Larentiával felnevelte őket mint saját gyermekeit; ~nak és Remusnak nevezte el őket. Felnővén az ifjak is a király pásztorai lettek, és a száműzött Numitor pásztoraival való gyakori összetűzések során hamar kitűnt erejük, bátorságuk és vezéri adottságuk. Idővel fény derült származásuk titkára, a két ifjú vezetésével az elégedetlenek legyőzték és megölték a trónbitorlót, s visszaadták Alba Longa trónját Numitornak. Ők maguk új várost alapítottak a Tiberis partján, de ennek uralma fölött végzetesen összekülönböztek; ~ megölte fivérét, s a várost önmagáról Rómának nevezte el. A várost asylumnak nyilvánította, s így sikerült hamar benépesítenie, de mivel a jövevények mind férfiak voltak, kénytelenek voltak a szabinok s más szomszéd népek lányainak elrablásával asszonyt szerezni. Ez a fiatal várost háborúkba sodorta, s a válságos helyzetet az oldotta meg, hogy az elrabolt s szívükben már félig rómaivá lett asszonyok békét szereztek a hadakozók között. Ekkor ~ társkirályként maga mellé vette a szabinok uralkodóját, Titus Tatiust, s több évig együtt uralkodott vele. Időközben megerősítette a hadsereget, törvényt szabott, s megalapította a szenátus intézményét. 38 évi uralkodás végén a Mars-mezőn, egy díszszemle alkalmával Jupiter egy viharfelhőben a mennybe ragadta, bár a plebejusok úgy tartották, hogy királyukat a patríciusok tették el láb alól, mert törvényeivel a szegényeknek is kedvezni akart. A népgyűlés végül Quirinus néven ~ a halhatatlanok közé iktatta, templomot s papi testületet alapítottak neki, és évente a Quirináliák ünnepi játékain tisztelték emlékét. – A legendás honalapító király mondája számos jól ismert ókori elemből tevődik össze. Kitették és folyó vízére bízták, mint az akkád Szargon (Sarrukinu) királyt és a zsidó-egyiptomi Mózest, nőstényállat táplálta, mint Télephoszt és Atalantát, rangrejtve nőtt fel ikertestvérével, majd igazságot szolgáltatott, mint Amphión és Zétosz stb. Élete és tettei is mondai természetűek, a római történetírói hagyomány azonban komolyan vette őket, és még a városalapítás napját is meghatározták, ez mai időszámításunk szerint Kr.e. 753 április 21-ének felel meg. Reá vonatkozó ismereteink Livius történelmi írásain, Plutarkosz Párhuzamos életrajzok és Ovidius Római naptár meg Átváltozások c. művein alapulnak, valódi szépirodalmi műben nem játszik szerepet. – A képzőművészetben a legismertebb ábrázolás vele kapcsolatban az ikreket szoptató capitoliumi nőstény farkas, amely valósággal Itália jelképévé vált. Ezen azonban csak a farkas szobra eredeti, Kr. e. V. századi etruszk munka; az emlőit szopó két csecsemőt majd kétezer évvel később mintázta meg Pollaiuolo, a jeles reneszánsz szobrász. ~ életének eseményei közül a szabin nők elrablása, ill. a nők közbelépése a szabin-római háborúban foglalkoztatta a legtöbb újkori festőt és szobrászt (Sodoma, Poussin, Rubens, David, Picasso, ill. Giovanni da Bologna).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem