szirének

Teljes szövegű keresés

szirének – a görög mondákban Akhelóosz folyamistennek és a múzsák egyikének, Melpomenének vagy Terpszikhorénak a lányai. Eredetileg szép nők voltak, és gyönyörű hangjukra oly büszkék, hogy a múzsákat hívták ki versenyre. Fennhéjázásuknak, s persze vereségüknek következtében félig női, félig madártestű, emberevő szörnyekké váltak. (Más hagyományok szerint Démétér ill. Aphrodité büntetésének köszönhették szörny alakjukat.) Számukat az egyes források kettőre (Homérosz), mások háromra, négyre ill. kilencre teszik, s nevüket is eltérőleg adják meg. (Név szerint csupán egyiküket ismerjük, Parthenopét, akinek tetemét állítólag Nápoly közelében vetette partra a tenger, és sírját sokáig kultikus tisztelet övezte.) Egy tengerszoros partján tanyáztak, és bűvös, ellenállhatatlan énekükkel minden tengerjárót a partra csaltak, hogy ott megöljék őket és kiszívják vérüket. Az argonauták úgy menekültek meg tőlük, hogy Orpheusz túlharsogta éneküket. Odüsszeusz, Kirké tanácsára, emberei fülét viasszal dugta be, magát pedig az árbochoz kötöztette, hogy így biztonságban meghallgathassa híres énekeiket. E kudarc miatt a ~ a tengerbe ölték magukat s ott sziklaszirtekké változtak. – A ~ valódi szerepe és jelentése az irodalmi és képzőművészeti hagyomány sokarcúsága miatt máig vitatott téma. Mivel sok síremléken és szarkofágon szerepelnek, eredetileg talán alvilági szellemek voltak, nem ritkán „alvilági múzsáknak” nevezték őket. Ovidius szerint Perszephoné társnői voltak, ami szintén alvilági kapcsolataikra utal. A leányfejű madáralak helyett olyan ábrázolásaik is maradtak fenn, amelyek a későbbi sellőket idézik. A homéroszi interpretációban jelenthetik a tenger vészes varázsát, amely az embert ellenállhatatlanul hajózásra csábítja, s ezzel gyakorta a vesztét okozza. III D2

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages