Szkamandrosz

Teljes szövegű keresés

Szkamandrosz – az azonos nevű trójai folyó istene, Ókeanosz és Téthüsz fia, az égiek nyelvén Xanthosz. Ő is hivatalos volt az istenek gyűlésére, amelyet Zeusz hívott össze a trójai háború utolsó szakaszában, s amelyen az égeiek is két ádázul szemben álló pártra szakadtak. ~ maga Héphaisztosszal került szembe, amikor a támadó Akhilleuszt hullámaiba akarta fojtani, s az isten perzselő lángjaival kiszárította a folyó vizét. ~ nemcsak védője volt a trójaiaknak, hanem törzsökös őse is, Idaia nimfával nemzette egyik ősüket, Teukrosz1t, valamint névadójuknak, Trósznak a feleségét, Kallirrhoét is. III B2, XI A3, XI C3

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages