Téreusz

Teljes szövegű keresés

Téreusz – thrák király, Arész fia. Egy határvitában haddal segítette Pandión1 athéni királyt, aki hálából hozzáadta Prokné nevű lányát. Az ifjú házasok a phókiszi Dauliszban éltek, s egy Itüsz (vagy Itülosz) nevű fiuk született. Utóbb ~ beleszeretett felesége húgába, Philomélébe; Proknénak kivágta a nyelvét s őt magát elrejtette, majd Pandiónnak azt mondta, hogy meghalt a lánya, s feleségül kérte tőle a másik lányát. Philomélével tért vissza Dauliszba, s kitűzték az új menyegzőt. Prokné ezt megtudta, s a húgának szánt menyasszonyi köntösbe beleszőtte üzenetét. A királyt ekkor egy jósda óvta, hogy egy rokona rövidesen az életére tör. ~ az öccsét, Drüaszt gyanúsította meg, hogy trónját akarja elvenni, és megölte őt. Közben Philoméla rátalált nővérére, s együtt szörnyű bosszút eszeltek ki: a kis Itüszt, apja kedvencét főzték meg és tálalták fel ~nak. Mikor az apa megtudta a szörnyűséget, kardot ragadva üldözőbe vette a nővéreket; ekkor az istenek őt búbos bankává, Proknét fecskévé, Philomélát pedig csalogánnyá változtatták (innen a magyar fülemüle név), bár más források szerint Prokné lett csalogánnyá. – Ovidius Átváltozások c. költői művében a monda egy más változatát dolgozta fel: ~ hajón hozza nővére látogatására Philomélét, egy erdei kunyhóban tölti ki rajta dühödt kéjvágyát, majd hogy a lány el ne árulhassa, kivágja nyelvét, s feleségének azt hazudja, hogy húga meghalt; ezután Philoméla tudatja sorsát a nővérével egy hímzésbe írott betűkkel. A boldogtalan sorsú gyermek panaszát Swinburne Itylus c. verse szólaltatta meg. IV B1

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem