Therszitész

Teljes szövegű keresés

Therszitész – a legrútabb és a leghitványabb az akháj harcosok között a trójai háborúban Homérosz Iliásza szerint. Torz termetű volt, kancsal, sánta, ferde vállú és horpadt mellű; gyávasága arcátlan nagyszájúsággal párosult (neve is a therszosz, azaz 'szemtelen' szóból ered), a gyűléseken mocskolódva szidta és gúnyolta a vezéreket. Agamemnóntól például számon kérte a sereg előtt, hogy merte elvenni a nála kiválóbb Akhilleusz rabnőjét, mígnem Odüsszeusz elhallgattatta a jogarával a katonák nagy megelégedésére. A Homérosz utáni epikus hagyományban Akhilleusz verte agyon puszta öklével, mert ~ nyíltan szemére vetette, hogy meggyalázta Pentheszileia holttestét (mások szerint azért, mert maga ~ szúrta ki vagy tépte ki a halott királynő szemét). – Homérosz ugyan éppenséggel nem eszményítette a vezéreket, főleg nem a görög oldalon, de alapjában arisztokratikus felfogásmódja miatt csakis elutasíthatta és hitvány gyalázkodásnak minősíthette az ennyire „alulról jövő” kritikát, s nem csoda, hogy magát a kritikust emberileg is visszataszítónak ábrázolta. ~ alakja megjelenik Shakespeare Troilus és Cressida c. színművében is afféle „keserű bolond” szerepében, és ugyan tenyérbe mászó módon, de szellemesen vágja a vezérek szemébe vitathatatlanul jogos és igaz vádjait.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem