Apemantus

Teljes szövegű keresés

Apemantus [apemantusz] – epés athéni bölcselő az Athéni Timon című tragédiában. A címszereplő pazar lakomáinak asztaltársaságához tartozott mint hivatásos ünneprontó, örök zsörtölődő, minden emberi erény tagadója. Szünet nélkül csúfolta a házigazdát, amiért gyermetegen hiszi, hogy jótetteiért valaha is hálát fog kapni, s minden vendégének szemébe vágta önző haszonlesését. – ~ már alkatánál fogva az, amivé Timont csak a tapasztalat fogja tenni, csakhogy őt epés emberszólása nem akadályozza abban, hogy kedvére éljen az annyira megvetett emberek között. Azt hihetnénk, hogy utóbb a végsőkig megkeseredett Timon legalább ~ban felfedezi a rokon lelket, ám az elvadult ember őt is éppoly eszeveszett gyűlölettel űzi el magától, mint a többieket. Ez kétségtelenül művészi gyengesége a darabnak, s más vonásokkal együtt azokat látszik igazolni, akik szerint a szerző már nem jutott hozzá a mű végső kicsiszolásához. ~t egyébként Plutarkhosz is megemlíti mint Timon társát; ő képviseli a darabban a cinikus filozófiát, ahogy azt Shakespeare korában elképzelték.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages