Cornwall

Teljes szövegű keresés

Cornwall[kornval] – brit herceg a Lear király című tragédiában. A király másodszülött leányát, Regant vette nőül, s amikor Lear szétosztotta birodalmát, ő Angliának a Humber folyótól délre eső felét nyerte. Feleségével teljes egyetértésben tagadta meg az illő vendéglátást a volt királytól, miután hívét és küldöttét, Kentet kalodába csukatta, őt magát pedig arra kényszerítette, hogy a szabadban háljon a viharos éjszakában. Szolgálatába fogadta az ármányos Edmundot, majd ennek hazug vádja alapján, árulás címén tulajdon várában elfogatta Lear hívét s Edmund apját, az agg Gloster4t, és személyesen vakította meg. Eközben a szerencsétlen gróf egyik szolgája megsebezte, s ő a sebbe rövidesen belehalt. – ~ méltó férje elvetemült feleségének; Gloster nyíltszíni megvakítása Shakespeare borzalmakban nem szűkölködő darabjainak is talán legszörnyűbb jelenete. ~ bűnhődése csak azért nem teljes, mert úgy hal meg, hogy nem tudja meg: felesége megcsalta őt hitvány kegyencével, Edmunddal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem