Cromwell

Teljes szövegű keresés

Cromwell [kromvel] – Thomas ~ (1485–1540), angol államférfi, szerepel a VIII. Henrik című krónikás színműben. A tehetséges ifjú Wolsey mellett volt személyi titkár, s a bíboros ajánlására a király fogadta szolgálatába. ~ helyzetét Wolsey bukása sem rendítette meg, jóllehet nem titkolta, hogy hálás atyai jótevője iránt. A királyi kincstár és levéltár őre lett, majd tagja az államtanácsnak is, ahol erélyesen védelmébe vette Gardiner ellenében Cranmer érseket. – Az ifjú államférfi a hűség, becsület és egyenesség ritka példáját nyújtja a darabban. A történelemből tudjuk, hogy lutheránus meggyőződése és politikai erélye folytán utóbb döntő szerepet játszott a király nagy tervének, az önálló angol államegyháznak a gyakorlati létrehozásában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem