Előszó

Teljes szövegű keresés

Előszó
„Shakespeare egymaga fele a teremtésnek!”
Nem kisebb költő mondta ezt, mint Shakespeare máig is egyik legkiválóbb magyar fordítója, Petőfi Sándor.
És Dumas père hasonlóképp:
„Isten után Shakespeare teremtette a legtöbbet.”
Shakespeare színpadát évezredek valós és képzelt figurái népesítik be az ókortól a középkoron át a reneszánsz időkig, nők és férfiak, gyermekek és aggastyánok a világ sokféle tájáról, királyok, hercegnők, hősök, koldusok és gyilkosok, bohócok, tündérek, szörnyek és légi szellemek százszínű sokasága.
Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ezt a sokaságot számba vegyük. S valóban szinte alig hihető, hogy ez világszerte olyan keveseknek jutott mindmáig eszébe.
A nagy drámaköltő hazájában természetesen több ilyen lexikon-féle is született. Ezek egyik típusa enciklopédikus jellegű, részletesen szól a figurákon kívül a darabokról, Shakespeare életéről, családjáról, kortársairól, sőt későbbi kritikusairól és filológusairól is. (Az egyikben pl. tartalmas cikk tárgyalja a költő magyarországi fogadtatását, hatását és fordításait is.) A másik típus kizárólag a drámai művekkel foglalkozik, ezeknek a karaktereit tárgyalja betűrend szerint.
Jelen munkám az első magyar kézikönyv e nemben. Az angol minták közül a másodikhoz áll közelebb, vagyis a Shakespeare teremtette alakokat sorakoztatja fel ábécérendben, ám bizonyos többletet is nyújt e mintákhoz képest. Elsőként azzal, hogy nemcsak a drámai művek, hanem az elbeszélő és lírai költemények szereplőit is számba veszi. Másfelől azáltal, hogy nem csupán a kérdéses figurának a darabbeli ténykedését írja le, hanem – legalábbis a fontosabbak esetén – alapos jellemzést is ad róluk, dramaturgiai funkciójukról, történelmi hősök esetén a valós figura és a drámai alkat viszonyáról és a különbségek eszmei vagy művészi indokairól; általában megjelöli a forrásokat, ahonnan a szóban forgó figura Shakespeare kezébe jutott, hogy általa új életre keljen. Megemlítem továbbá azokat az irodalmi és zenei műveket is, amelyek egy-egy Shakespeare-alak utóéletét adják. Ezek révén sok minden megtudható, ami az olvasott vagy a színpadon, filmen, tévében látott mű jobb megértéséhez szükséges, ami középiskolai vagy egyetemi tanulmányok során a tágas Shakespeare-univerzumban való jobb eligazodáshoz segít.
Néhány szót a teljességről a drámai művekre vonatkozólag.
A színlapokon egyedileg megnevezett szereplők összessége lehetne a teljesség első foka. S ez sem kevés, hisz az Antonius és Kleopátrában nem kevesebb, mint 34 „szólistát” találunk a Dramatis Personae névsorán. Kár volna azonban megelégedni ennyivel, hisz a kiemelt szereplők esetleg csak egy-egy színi utasításban bukkannak fel, s egy mondatnyi szövegük sincs a darab folyamán, ugyanakkor a színlap alján gyűjtőnéven összesített figurák nem ritkán parádés szereplehetőséget kínálnak – elég talán a Hamletből az Első és Második sírásót megemlíteni. S ha már így van, akkor nem lehet megállnunk, amíg a Harmadik halász, az Ötödik hírnök és az Első szenátor meg a Harmadik polgár is meg nem találja a maga helyét a lexikonban.
S tovább megyek: nem fontos alakja-e az irodalmi köztudatnak Yorick, az elmés mulattató, akit pedig mindössze a koponyája jelenít meg a színen, ám Hamlet megindult szavaiban sok más figuráénál elevenebb életet nyer? Fel kellett vennem hát azokat is, legalább néhány sor erejéig, akik csupán a cselekmény hátteréhez tartoznak, de a darab szereplői emlegetik őket, s hivatkoznak rájuk.
Shakespeare számos darabja játszódik az angol középkorban, ezeket – címszereplőikről – hagyományosan királydrámáknak ismerjük, a filológia viszont inkább históriás színműveknek nevezi őket. Ezeknek a szereplői – nagy többségükben valós történelmi személyek – az angol arisztokrácia felső rétegét alkották, és bonyolult rokonsági kapcsolatban álltak egymással és a királyi családdal. Olyannyira bonyolult kapcsolatban, hogy néhány esetben maga a szerző is eltévedt közöttük, fivért fivérrel vagy apát fiával, apóst vejével gyúrt egy figurává. Hogy ebben a labirintusban eligazodhassunk, s az egyes drámák szereplőit mozgató erőkről jobb áttekintést kapjunk, dupla oldalas genealógiai táblázat segít a könyv végén. A térképekéhez hasonló négyzethálós rendszer adatait az egyes szereplők szócikke végén kövér nyomásban találjuk (pl. A4 vagy F1 azt jelenti, hogy az illető figura az így jelölt négyzetben szerepel).
Megeshet, hogy az olvasó nem a neve szerint keresne valakit a betűrendben, hisz épp az a baja, hogy elfelejtette a nevét, csak arra emlékszik, hogy a Vízkeresztben szerepel, s folyton összetévesztik a fiúruhát viselő ikerhúgával, akinek ugyancsak nem jut eszébe a neve. Az ilyen olvasót is eligazítja a kötet végi mutató, ahol a Shakespeare-művek betűrendben sorakoznak, s mindegyik címe mellett ott találjuk összes szereplőjét. Végül külön listából nyomozhatjuk ki, milyen magyaros nevet kapott a fordításokban, aki az eredeti szövegben, mondjuk, Bottom, Shallow, Dogberry vagy Quince néven szerepel – az eredeti megnevezést egyébként, ahol szükséges, az egyes szócikkek is tartalmazzák, s ugyanez érvényes az angol nevek kiejtési módjára is.
 
T.I.
Megjegyzés a CD-változathoz:
A leszármazási táblán szereplő nevek szócikkeinek a végén találjuk a barna, kövér betűs hivatkozásokat. Ezekre kattintva egy képnéző alkalmazás jeleníti meg. Ebben, megjelenésekor az egész táblázatot láthatjuk. A kívánt mezőt, részletet az egérrel való négyzet „rajzolásával” nagyíthatjuk ki, ha eredeti méretében nem jól olvasható.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT