Francia királylány

Teljes szövegű keresés

Francia királylány – meg nem nevezett királylány a Lóvátett lovagok című vígjátékban. Követségben érkezett Ferdinand2 navarrai királyhoz, hogy megvitassa vele a szerződést, amelynek révén az ő apja elzálogosította Aquitániát az első navarrai királynál. A király az udvarán kívül fogadta előkelő vendégét a furcsa fogadalomra hivatkozva, amelynek értelmében ő és három főembere három évig semmi formában nem érintkezhet nővel. Esküje ellenére a király hamar jelét adta, hogy beleszeretett a ~ba, s három fogadalmas társa hasonló érzelmekre gyúlt a királylány egy-egy udvarhölgye iránt. A lovagok egyre hevesebb széptevését a hölgyek nem vették komolyan, és többször is alaposan megtréfálták őket. Végül a ~ apja haláláról kapott hírt, s ezért sietve hazatért; a király komoly szerelemvallását meghallgatta ugyan, de igenlő válaszát attól tette függővé, hogyan teljesíti a kérő az általa szabott egyévi próbaidő kemény feltételeit. – A szerző több más művéhez hasonlóan itt is elmés, vidám nők kerekednek fölébe az elbizakodott férfiaknak. Ennek a gáláns hadviselésnek ~ a női marsallja; elméje és nyelve is éles, és ő ötli ki a tréfákat, amelyekkel széptevőiket nevetségessé teszik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem