Frigyes

Teljes szövegű keresés

Frigyes – (Frederick) francia herceg az Ahogy tetszik című vígjátékban. Bátyját elűzte trónjáról és arra kényszerítette, hogy a hozzá hű urakkal együtt az ardennes-i erdőkben keressen menedéket. Eleinte még megtűrte udvarában bátyja lányát, a szép Rosalindát, mert az testvéri barátnője volt az ő lányának, Céliának, de hamarosan őt is elűzte. Rosalindával együtt azonban a saját lánya is eltűnt, és tapasztalnia kellett, hogy az előkelők közül mind többen keresik fel a vadonban a Száműzött herceget. Ezért nagy sereggel indult az ardennes-i erdőkbe, hogy egyszer s mindenkorra végezzen bátyjával, ám egy remete intő szavaitól magába szállt; bitorlott trónját és javait visszaadta a jogos tulajdonosoknak, és remetének állt ő maga is. – Szerepe szerint ~t Antonió2val rokoníthatjuk, a kíméletlen zsarnok és bitorló konvencionális vonásait viseli, akit bűne egyre önkényesebb tettekre ragad. Megtérése teljesen előkészítetlen, ráadásul csak kurta híradásból értesülünk róla; jelleme éppoly vázlatos, mint a darabbéli másik gonosz testvéré, Olivéré.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages