Iachimo

Teljes szövegű keresés

Iachimo [jakimó] – itáliai nemes a Cymbeline című színműben. Fogadást kötött Posthumusszal, hogy annak Britanniában maradt feleségét, Imogent képes eltántorítani férje iránti, sokat magasztalt hűségétől. A jóhiszemű asszonyt megtévesztve csellel bejutott annak hálószobájába, vetkőzésekor rejtekből megfigyelte a mellén látható anyajegyet, majd az alvó asszony ujjáról lehúzta férje gyűrűjét, és visszatért Itáliába. A cáfolhatatlannak tetsző bizonyítékokkal megnyerte a fogadást, a vesztes pedig utasította szolgáját, hogy végezzen a hűtlen asszonnyal. Utóbb ~ megbánta tettét, és a brit-római háborúban fogolyként kerülve Cymbeline elé, mindent töredelmesen bevallott. Minthogy Imogen mégsem halt meg, s minden jóra fordult, Posthumus nagylelkűen megbocsátott ~nak. – A cselekmény gerincét alkotó fondorlatot a szerző egy Boccaccio-novellából merítette (Dekameron II.9.), ahol az asszony becsületének megrablóját Ambrogiuolónak hívják. ~ léha és felelőtlen ifjú, de nem velejéig romlott, képes a bűnbánatra, ezért kerüli el az illő büntetést.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages