Jago
Jago – velencei katona a Othello, a velencei mór című tragédiában. A címszereplő tisztje volt zászlósi rangban, s igen zokon vette, hogy a mór nem őt, hanem Cassiót tette meg hadnagyának. Mindkettőjüknek romlására esküdött, főképp Othellóéra, akit azzal is gyanúsított, hogy régebben viszonya volt az ő feleségével, Emiliá1val. Terveinek megnyerte öntudatlan segédeszközül a léha velencei ifjút, Rodrigót is, megígérve neki, hogy imádottjának, a szép Desdemonának a szívét hozzá hajlítja. Fellármázták éjszaka a hölgy apját, Brabantio szenátort a hírrel, hogy lányát megszöktette a mór, de ezúttal Othello kerekedett felül. Cipruson a nagy győzelmi ünnepélyen ~ az őrszolgálatot vezető Cassiót leitatta, majd Rodrigo révén verekedésbe keverte s az egészből botrányt duzzasztott; az igazságos Othello lefokozta kedves emberét. Ezután ~ rávette Cassiót, hogy a mór elvesztett jóindulatát imádott felesége, Desdemona közbenjárásával igyekezzék visszanyerni, majd Othellóban keltett gyanút feleségének és Cassiónak túl bizalmas kapcsolatára célozgatva. A következő napokban ártatlan tények csalárd beállításával, megtévesztő jelenetek megrendezésével és direkt hazugságokkal a látszólagos bizonyosság eltéphetetlen hálóját szőtte ura köré, mindvégig a becsület, jóakarat és baráti segítőkészség álcájában, eszközként használva őt magát, Cassiót, Rodrigót és mit sem sejtő feleségén, Emilián keresztül a szerencsétlen Desdemonát is. A gyilkos méreg hatott, Othello tébolyig hajszolt féltékenységében megölte asszonyát. ~ el akarta tenni láb alól tettének tanúit is, de ez már csak Rodrigo esetében sikerült; mind Cassio, mind Emilia tanúskodott Velence küldöttei előtt, hogy az ő cselszövénye okozta a tragédiát. ~ még saját feleségét is ledöfte és menekülni próbált, de elfogták és kínhalálra ítélték. – ~ démoni gonoszságát csak intrikusi zsenialitása múlja fölül. Tetteinek motiválására kevés a féltékenység és irigység; ha nem az öncélú elvetemültség megtestesülésének tekintjük őt, mint sokan teszik, akkor arra kell gondolnunk, hogy Othellóban az idegent és a sötét bőrűt gyűlölte feneketlenül, s perverz örömére szolgált, hogy megalázhatja, tönkreteheti, hogy játszhat vele, mint macska az egérrel. Egy eltorzult lélek élte így ki hatalmi mániáját, vívta ki fölényhelyzetét, cinikusan gázolva át emberek életén és becsületén. Othellónak csakis ő a méltó drámai ellenlábasa, az egész tragédia lényege kettejük küzdelme, amelyben a túl gyanútlan, vértezetlen becsület van bukásra ítélve.
